Férfi kosárlabda NB I - Elődöntőben a címvédő Falco

Sport, 2022.05.27

A Körmend és a Kecskemét után a címvédő Szombathely is elődöntőbe jutott pénteken a férfi kosárlabda NB I-ben.

A párharc eddigi három mérkőzése rendre hazai sikert hozott, és mivel az alapszakasz végeredménye alapján a Falco élvezett pályaelőnyt, a vasiak 2-1-es vezetéssel utazhattak a Tisza partjára.

Az első negyedben úgy tűnt, hogy a válogatott Váradi Benedek vezérelte vendégek dűlőre viszik a dolgot, és nem kívánnak még egyszer odahaza pályára lépni, ám a folytatásban a szegediek főként az amerikai Rashun Davis révén felzárkóztak. A nagyszünetben 34-33-mal a Szombathely volt előnyben.

Fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a triplavonalon túlról remekül célzó Falco, és bár - Váradin kívül - a kulcsemberei nem villogtak, nyolc ponttal nyerte a harmadik negyedet. Az alföldiek azonban óriási hajrával gondoskodtak róla, hogy a meccs vége izgalmas legyen, a rendes játékidő utolsó perce 69-69-ről indult, és mivel egyik csapat sem talált a gyűrűbe, jöhetett a hosszabbítás.

Az ötperces ráadásban folytatódott a "Váradi-show", a 27 éves hátvéd triplát, büntetőket és duplát is dobott, és hamarosan 71-80 állt a nagyórán. Ezt a lemaradást már nem tudta ledolgozni Simándi Árpád együttese, így a Falco készülhet az Alba Fehérvár elleni elődöntőre. Váradi végül 27 ponttal zárt.

A másik ágon a Körmend és a Kecskemét csatázik majd.



Eredmény:

negyeddöntő, 4. mérkőzés:

---------------------------- Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79-87 (15-20, 18-14, 16-24, 20-11, 10-18) - hosszabbítás után

A párharcot 3-1-re a Szombathely nyerte.



korábban:
MVM-OSE Lions - Egis Körmend 72-86 (15-24, 16-15, 14-24, 27-23)

A párharcot 3-1-re a Körmend nyerte.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Szolnoki Olajbányász 80-79 (21-19, 19-27, 29-21, 11-12)

A párharcot 3-1-re a Kecskemét nyerte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!