Férfi kosárlabda NB I - Horti Bálint visszatért Kecskemétre

Sport, 2020.08.10

Horti Bálint válogatott center 11 év után visszatért a Kecskemét élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatához.

"Minden sportvállalkozás életében óriási eredmény, ha egy aktuális magyar válogatott játékost tud szerződtetni" - nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornán Sörös Jenő, a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője.

Felidézte, hogy Horti Kecskeméten nőtt fel, az utánpótlás minden korosztályában bajnok lett, a felnőtt bajnokságban pedig a KTE színeiben játszott először, 2008-ban.

"Számunkra, és úgy vélem, számára is egy szentimentális pillanat, hogy Kecskemétre igazol" - tette hozzá.

A center 2009-ben Paksra távozott, majd Szombathelyen, Jászberényben, Pécsett és Körmenden szerepelt. Eddig összesen 320 mérkőzésen lépett pályára a magyar NB I-ben. A válogatottnál a két évvel ezelőtti bemutatkozása óta folyamatosan számolnak vele.

Sörös Jenő közölte, szeretnének olyan eredményt elérni a következő idényben, amire a szurkolóik és a támogatóik is büszkék lehetnek.

"Nyugodtabban, stabilabban szeretnénk ránézni a tabellára. Úgy gondolom, ha a legjobb nyolc közé kerülésről beszélünk, akkor reális, elvárható és elérhető célt fogalmazunk meg" - nyilatkozta.

Az ügyvezető azt is elárulta, több új játékos már nem érkezik a kecskeméti csapathoz idén nyáron.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!