Férfi röplabda Eb-selejtező - A horvátok ellen finomhangolt a válogatott

Sport, 2022.07.29

Ugyan mindkét, horvátok elleni felkészülési mérkőzését elveszítette az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi röplabda-válogatott, Koch Róbert szövetségi kapitány mégis elégedett volt csapatával.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint a nemzeti csapat szerdán és csütörtökön is kikapott, előbb 3-0-ra, másnap 3-1-re.

Koch Róbert a találkozók után azt mondta, hasznos találkozókat játszottak Horvátországban, amelyek maximálisan szolgálták a csapat fejlődését.

"A mérkőzéshiány nagyon látszik a csapatomon, horvát ellenfelünk közel 30 találkozót játszott idén. A támadásbefejezésünk sokat javult, gyors, dinamikus játékot játszunk. Amiben sokat kell fejlődnünk, az a sáncmunka, sem fizikálisan, sem gyorsaságban nem tudjuk megközelíteni ellenfeleinket, amit más módon kell kompenzálnunk" - értékelt a szövetség weblapjának Koch.

A tréner pozitívumként emelte ki, hogy a nyitásaik hatékonysága nagyon jó volt, más kérdés, hogy az Európa-ligában bronzérmes riválisé még inkább, ez "minden szettben döntőnek bizonyult".

"Az ambíció, a motiváltság rendben volt, az agresszivitás még mindig kevés. A reakcióidőnk a játék legtöbb elemében lassú, ebben kell sokat fejlődni, ehhez szükséges, hogy a szezon alatt is hasonló inger érje a játékosokat. A fiúk magukhoz mérten jól teljesítettek, ez a legfontosabb" - zárta Koch.

A magyarok hétfőn még egy edzőmérkőzésen szerepelnek, majd szerdán hazai pályán a spanyolok ellen kezdik meg Eb-selejtezős szereplésüket. A csoportban még Szlovákia és Georgia szerepel, a négyesekből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki a jövő őszi kontinenstornára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!