Férfi vízilabda Bajnokok Ligája - Varga Zsolt: a szezon legkeményebb meccsei jönnek

Sport, 2019.06.05

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata csütörtöktől Hannoverben, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében szerepel, a negyeddöntőben a horvát Jug Dubrovnik lesz az ellenfele.

A magyar bajnoknak és kupagyőztesnek nem lesz könnyű dolga a torna nyitómérkőzésén, ellenfele ugyanis a B csoport úgy nyerte meg, hogy 14 mérkőzéséből tízen győzött, kétszer játszott döntetlent, és csak kétszer kapott ki. A Jug rendszeres résztvevője a nyolcas döntőnek, tavaly negyedik lett, 2017-ben a Szolnok mögött ezüstérmet szerzett, 2016-ban pedig megnyerte a sorozatot.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón a két vezetőedző - Varga Zsolt és Vjekoslav Kobescak - egyetértett abban, hogy mindkét együttes számára a szezon legnehezebb mérkőzései jönnek, és már a negyeddöntő megnyerése is nagy feladat.

A Jug az elmúlt négy év mindegyikében győzött a nyolc között, és Kobescak egyértelművé tette: most is ez a céljuk.

"Semmit nem jelent, hogy a Ferencváros csoportja negyedik helyén végzett. Nehéz találkozóra számítok" - jelentette ki a szakember.

A két edző számára azért is különleges lesz a mérkőzés, mert 1997 és 2001 között - amikor mindketten a Mladost Zagrebben játszottak - nemcsak csapat-, hanem szobatársak is voltak.

Ha az FTC sikerrel veszi a negyeddöntőt, akkor korábbi csoportriválisa, a spanyol Barceloneta vagy az olasz BPM Sport Management vár rá.


A program:

csütörtök, negyeddöntő:
FTC-Telekom Waterpolo - Jug Dubrovnik (horvát) 16.00
CNA Barceloneta (spanyol)-BPM Sport Management 17.30
Pro Recco (olasz)-Waspo Hannover (német) 19.00
Olympiakosz (görög)-Bresica (olasz) 20.30

péntek:
az 5-8. helyért 15.00 és 16.30
elődöntő: Pro Recco/Waspo Hannover - Olympiakosz/Bresica 19.00, FTC-Telekom Waterpolo/Jug Dubrovnik - CNA Barceloneta/BPM Sport Management 20.30

szombat:
a 7. helyért 15.00
az 5. helyért 16.30
a 3. helyért 19.00
döntő 20.30
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!