Férfi vízilabda BL-selejtező - Két magyar csapat küzd a főtábláért - ELŐZETES

Sport, 2020.11.10

Szerdától vasárnapig két helyszínen, Budapesten és Siracusában rendezik meg a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőit, amelyeket a koronavírus-járvány miatt tornarendszerben bonyolítanak le. Az OSC hazai környezetben, a Szolnoki Dózsa pedig Olaszországban vívhatja ki a főtáblás szereplést.

Mindkét helyszínen két-két csoportban kerül sor a mérkőzésekre, a zárónapon a négy csoportelső játszik a két kiadó főtáblás helyért.

Az OSC Budapesten a B1 csoportban játszik majd az orosz Szintez Kazany, a szerb Radnicki Kragujevac, a spanyol CN Terrassa és a francia Tourcoing együttesével. A Szolnoki Dózsa az A1 csoportban Olaszországban a horvát Mladost Zagreb, a francia Paix d'Aix és a görög Ydraikos társaságában szerepel.

Zivko Gocic, a Tisza-partiak vezetőedzője a közmédiának elmondta, a teljes keret és a szakmai stáb egészséges, az elmúlt két hétben fizikálisan és taktikailag is jól tudtak dolgozni, így jó formában utazik a csapat a selejtezőre, ahol a cél egyértelműen a főtáblára kerülés. A szakember megjegyezte, a görög és a francia csapat ellen nem lehet probléma abban az esetben, ha a gárda az első pillanattól kezdve koncentráltan játszik, igaz, utóbbi együttes tele van kiváló délszláv játékosokkal. "A harmadik mérkőzésünk a legnehezebb, mondhatni az lesz a D-nap, hiszen mindenki tudja, milyen erős a Mladost, amely tele van horvát válogatott játékosokkal" - tette hozzá.

Nagy Viktor, a csapat világ- és Európa-bajnok kapusa kijelentette, meg akarják nyerni a selejtezőt, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben minden mérkőzésnek, minden lehetőségnek örülnek, ezt pedig ki akarják használni.

Varga Dániel, az OSC vezetőedzője elmondta, nagyon kemény öt hét áll az együttes mögött, hiszen a gárda fertőzések miatt csak később kapcsolódott be a bajnoki küzdelmekbe, így ez idő alatt tíz mérkőzést játszott. Hozzátette, nem elvárás, hanem inkább "erős vágy" a továbbjutás, ugyanakkor a Bajnokok Ligája egy más kávéhez, az ellenfelek pedig hasonló célokkal érkeznek a Budapestre.

A helyosztókat vasárnap rendezik, minden helyről döntenek, ugyanis azok a csapatok, amelyek nem jutnak a BL-főtáblára, az Eurokupában folytatják, és az ottani kiemelés szempontjából fontos a kvalifikációban elért eredmény.


A magyar csapatok programja:

B1 csoport (Budapest):

----------------------

szerda:
OSC-Tourcoing (francia) 19.00

csütörtök:
OSC-Szintez Kazany (orosz) 19.00

péntek:
OSC-Terrassa (spanyol) 19.00

szombat:
OSC-Radnicki Kragujevac (szerb) 19.00


A2 csoport (Siracusa):

----------------------

csütörtök:
Szolnoki Dózsa-Ydraikos (görög) 13.00

péntek:
Szolnoki Dózsa-Paix d'Aix 12.00

szombat:
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb (horvát) 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!