Férfi vízilabda Európa Kupa - A kapitány szerint a hosszabb felkészülés minőségi javulást hozhat

Sport, 2019.04.01

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az, hogy hosszabb ideig tudnak együtt készülni, meglátszódik majd a játék minőségén az Európa Kupa hétvégi, Zágrábban sorra kerülő nyolcas döntőjében.    

Märcz Tamás hétfőn a Komjádi Uszodában vezényelt edzést a bő, húszfős keretnek. A tréninget követően elmondta, kicsit fel kell építeniük a szakmai stábbal a játékosokat, ugyanis a sűrű klubszezon közepén többen egy kis pihenőt kaptak, mielőtt csatlakoztak az együtteshez.

Hozzátette, természetesen először is a Montenegró elleni negyeddöntő lebeg a szemük előtt, minden edzésen specifikusan is tudnak készülni valamire - támadásban és védekezésben egyaránt -, ez pedig, bízik benne, a játék minőségén is érződni fog.

A szakember kiemelte, az edzésterv része egy-két "szabálykülönlegesség" gyakorlása is, hiszen ezekből a helyzetekből - szöglet, szabaddobás - könnyen gólokat lehet kapni vagy szerezni.

A Montenegró elleni összecsapásra rátérve Märcz Tamás kiemelte, nagyon kemény ütközetre számít, már csak azért is, mert a rivális keretébe visszatértek azok a meghatározó játékosok, akik egy-két évet kihagytak. Hozzátette, a magyar válogatott ezzel együtt minden mérkőzésen a győzelemért ugrik medencébe.

A szövetségi kapitány kiemelte, amennyiben a csapat az Európa Kupából kiharcolja a belgrádi világligadöntős szereplést, közel kerülhet az olimpia kvótához, melyet véleménye szerint Szerbiában már két jó mérkőzéssel - elődöntő, döntő - meg lehet szerezni. Hozzátette, amennyiben erre nem lesz lehetőségük, akkor sokkal nyugodtabban, kiszámíthatóbban, gőzerővel megkezdhetik a felkészülést a nyári, kvangdzsui világbajnokságra, ahol már két olimpiai kvótát osztanak ki.

Amennyiben a magyarok pénteken győznek, szombaton az olasz-orosz összecsapás továbbjutójával találkoznak. A tornáról a házigazdaként már biztos vl-résztvevő Szerbia mellett a legjobb három jut tovább, Belgrádban pedig a tornagyőztes elsőként harcolja ki a tokiói szereplést.


A magyar válogatott kerete:
kapusok: Kardos Gergely (Szolnoki Dózsa), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)
mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Bátori Bence (Szolnok Dózsa), Bedő Krisztián (PannErgy-Miskolci VLC), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC Újbuda), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pásztor Mátyás (BVSC-Zugló), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)


A zágrábi férfi Európa Kupa nyolcas döntőjének programja:

péntek:

negyeddöntő
Magyarország-Montenegró 15.00
Spanyolország-Szerbia 16.45
Olaszország-Oroszország 18.30
Görögország-Horvátország 20.15

szombat:

az 5-8. helyért:
15.00 és 16.45

elődöntő:
18.30 és 20.15

vasárnap:
a 7. helyért 15.00
az 5. helyért 16.45
bronzmérkőzés 18.30
döntő 20.15
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!