Férfi vízilabda Szuperkupa - A Ferencváros élne a második eséllyel

Sport, 2018.11.29

Pénteken a Komjádi Uszodában rendezik meg a férfi vízilabda Európai Szuperkupát: a házigazda FTC-Telekom Waterpolo a Bajnokok Ligája-győztes görög Olympiakosz együttesével csap össze, s a zöld-fehérek szeretnék itthon tartani a trófeát.

A Ferencváros az előző idényben a sorozat történetében második alkalommal hódította el az Eurokupát, s most másodszor is lehetősége van arra, hogy a kontinens aktuális bajnokával nézzen farkasszemet. A pólós szuperkupa legutóbbi 19 kiírásában mindig az első számú európai trófea tulajdonosa diadalmaskodott. Tavaly az FTC legnagyobb hazai riválisával, a Szolnokkal szemben maradt alul ötméteresekkel.

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: akárcsak egy évvel ezelőtt, most is óriási megtiszteltetésnek tartják, hogy ott lehetnek a döntőben. Hozzátette, kiélezett mérkőzésre számít, ugyanis a Ferencváros 38 évvel ezelőtt hódította el utoljára ezt a kupát, míg az Olympiakosz 2002 után másodszor lehet szuperkupagyőztes.

Varga Dénes, az együttes olimpiai bajnok klasszisa hangsúlyozta, remek fizikai állapotban várják az összecsapást, s úgy gondolja, a hazai pálya miatt talán valamivel esélyesebbek is, mint riválisuk. Megjegyezte, egy ilyen mérkőzésen "nem elég szimplán jól játszani", meg kell ragadniuk minden lehetőséget.

Teodorosz Vlahosz, az Olympiakosz vezetőedzője kiemelte: bízik benne, hogy játékosai "a legjobb arcukat" mutatják majd Budapesten. Hozzátette, az, hogy két európai kupagyőztes találkozik egymással, garancia a minőségi vízilabdára, s olyan mérkőzést láthatnak majd a szurkolók, amely jó reklámja lesz a sportágnak.

A rendező Magyar Vízilabda Szövetség nevében Vári Attila elnök elmondta, a következő években a nemzetközi szövetséggel is töretlennek kell lennie az együttműködésnek, hiszen 2020-ban, az olimpia előtt egy hatalmas közös rendezvény is lesz: a januárban kezdődő Európa-bajnokság.

Az Európai Szuperkupáért sorra kerülő összecsapást péntek este, 20 órától rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!