FODISZ - Kitüntetések a tanévnyitón

Sport, 2022.09.16

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) hagyományos tanévnyitó ünnepségén díjazták azokat a diákokat, nevelőpedagógusokat, akik kiemelkedően eredményesen teljesítettek a 2021/2022-es tanévben.

A Magyar Sport Házában tartott pénteki eseményen Géczi Mariann, a HM Sportért felelős államtitkárságának főosztályvezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a FODISZ és az államtitkárság között kiváló az együttműködés, és ezt szeretnék a jövőben folytatni, erősíteni.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa személyes élmények felidézésével kezdte beszédét.

"Amikor először láttam sportolni fogyatékos gyerekeket, mélyen megérintett az az izgatott érdeklődés, ahogy tanáraikat figyelik és az eredményjelző táblát követik" - mondta. Hozzátette, a sport által meg lehet tanulni, hogy nem mindig én nyerek, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, és hogy - főként a csapatsportokban - másokra is figyelni kell.

"A FODISZ Szabó László elnök úr vezetésével nagyon sikeres abban, ahogy a társadalommal megismertetik a fogyatékosok sportját, a sport által pedig azt hirdetik, hogy a méltó élet mindenkit megillett" - hangsúlyozta.

Díjazták azokat a diákokat, nevelőpedagógusokat, akik eredményesek voltak a 2021/2022-es tanévben.
A közel 40 jutalmazott diáksportoló között tanulásban, illetve értelmükben akadályozott, látás-, hallás-, mozgássérült és szervátültetett diákok egyaránt szerepelnek.

Idén a nemzetközi porondra is kiléptek a versenyzők, ezért jutalmazták az Európai Paraifjúsági Játékokon eredményesen szerepelteket.

Átadták az arany, ezüst és bronz fokozatú Fogyatékosok Sportjáért FODISZ Díjakat is azoknak a sportszakembereknek, pedagógusoknak, akik kiemelkedően sokat tettek a fogyatékossággal élő gyermekek sportolásért az elmúlt években.

Arany fokozatú elismerést vehetett át Kovács Judit és Kormos László.

A díjátadók között neves sportolók is voltak, így Dunai II. Antal olimpiai bajnok labdarúgó, Fráter Viktória rg-versenyző.

Az elmúlt tanévet értékelő záróbeszédében Szabó László, a FODISZ elnöke az eredményes diákok és tanáraik mellett köszönetet mondott a szülőknek és a FODISZ partnereinek is. A segítők közül kiemelte az Országgyűlés egyetlen fogyatékos képviselőjét, Tapolczai Gergelyt, valamint Dunai II. Antalt, aki rendszeresen részt vesz a rendezvényeiken.

"Az előttünk álló tanév nem lesz könnyű. A válságok korát éljük, amelyek hatással vannak az életünkre, az iskolák, a sportegyesületek és a FODISZ életére is. Nehéz lesz az előttünk álló tanév, de győzni kell és győzni fogunk! Fontos a győzelem, de még fontosabb, hogy a sport közösséget épít, együttműködésre tanít. Hazatérve ne csak a bajnokokat ünnepeljétek, hanem azokat is, akik ott vannak veletek a közösségekben!" - mondta a 9. tanévnyitón Szabó László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!