Gálfi Dalma kisebb sérülése miatt kéthetes pihenőt tart

Sport, 2022.07.18

A teniszező Gálfi Dalma kisebb sérülése miatt kéthetes pihenőt tart.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint a világranglista 95. helyezettje ezen a héten Hamburgban versenyzett volna, azonban néhány hete fennálló sérülése miatt visszalépett. Gálfi elmondta, Wimbledonban az első edzésén megnyúlt a térdszalagja, ennek ellenére szinte folyamatosan játszott.

"Nyilván nem tett jót neki, hogy folyamatosan terheltem, ezért is volt minden meccsen bekötve a térdem. Most megint ránéztek egy ultrahangos vizsgálaton, és sajnos nem javult a helyzet, nagyon meg van vastagodva a szalag a jobb lábamhoz képest, ezért döntöttünk úgy, hogy visszalépek a hamburgi versenytől, és így egy kéthetes regenerációs időszak következik majd" - nyilatkozta.

Hozzátette, reményei szerint utána feltöltődve, százszázalékos állapotban kezdheti el a kemény pályás időszakot.

Gálfi a közelmúltban Ilkleyben tornát nyert, Contrexeville-ben döntőt játszott, a múlt héten Budapesten viszont az első fordulóban búcsúzott.

A 23 éves teniszezőnek ezen a héten nincsenek védendő világranglistapontjai, így jókor jött számára a pihenő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!