Gerevich-Kovács-Kárpáti vk - Nincs hazai érem, a legjobb magyar tizedik

Sport, 2019.03.23

Szilágyi Áron a magyarok közül a legjobb helyezést elérve, két főtáblás győzelemmel tizedik lett a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupa-versenyen.

Gerevich-Kovács-Kárpáti vk - Döntő A kétszeres olimpiai bajnok 15 társával együtt kiemeltként csak szombaton kezdte meg a küzdelmeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, a Ludovika Arénában, a 226 fős mezőny további 23 magyarjának viszont már a pénteki selejtezőben is vívnia kellett. A hazai kardozók közül öten csatlakoztak Szilágyihoz, de a szombati folytatásnál ők valamennyien már az első fordulóban vereséget szenvedtek a 64-es táblán.

Nagyon közel állt a legjobb 32 közé kerüléshez a 2017-es egyéni világbajnok Szatmári András, aki a dél-koreai Kim Kje Hvan elleni mérkőzésén 9-12-ről 14-12-re fordított, végül ellenfele egyenlített, és a döntő tust is bevitte.

"Az asszó második fele jó volt. Talán gyorsan be akartam fejezni, mivel mentális fölényben éreztem magam azután, hogy visszajöttem 9-12-ről. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert nem vívtam rosszul. A vége kicsúszott a kezemből" - értékelte korai búcsúját.

Dél-koreai vívótól szenvedett vereséget a válogatott egy másik meghatározó tagja, Decsi Tamás is.

"Ez a harmadik világkupám az idén, amelyen koreaitól kapok ki. Tudtam, hogy nehéz asszó lesz, próbáltam tartani a lépést, egy darabig sikerült" - mondta, hozzátéve: a cél az, hogy válogatottbeli társaival együtt ezekből a vereségekből tanuljanak a legfontosabb versenyig, a nyári, budapesti világbajnokságig.

Szilágyi is dél-koreaival kezdett, de neki ez nem okozott gondot, tíz tus különbséggel verte Jung Dzse Szungot. A második fordulóban 2004 olimpiai bajnokával, a 2011-ben vb-aranyérmes Aldo Montanóval csapott össze. A negyvenéves olasz ellen sem kellett megszenvednie a sikerért, az első szakaszban 8-3-ra elhúzott, majd amikor a pihenőt követően Montano 8-5-re módosította az állást, kardot cserélt, és onnantól megint ellenállhatatlannak bizonyult. Néhány látványos találatával teljesen elbizonytalanította az olasz vívót, aki 12-5-nél lábsérülésre hivatkozva visszalépett.

A következő asszó viszont már nem sikerült Szilágyinak. Venjamin Resetnyikov ellen még övé volt az első tus, a folytatás azonban az orosz kardozó elképzelései szerint alakult. A 2013-as budapesti világbajnokság győztese 6-2-re meglépett, és onnan Szilágyi már nem tudott visszakapaszkodni. Resetnyikov a végén még növelte is a különbséget és kilenc tussal nyert.

A nyolcas döntő 16 órakor kezdődik, majd vasárnap 9 órától a csapatok küzdenek meg egymással a Zarándi Csaba világkupán.

Eredmények:

a 64 között:
Szilágyi Áron-Jung Dzse Szung (dél-koreai) 15-5
Eli Dershwitz (amerikai)-Gémesi Bence 15-7
Kim Kje Hvan (dél-koreai)-Szatmári András 15-14
Ha Han Szol (dél-koreai)-Decsi Tamás 15-10
Venjamin Resetnyikov (orosz)-Iliász Nikolász 15-13
Konsztantyin Lohanov (orosz)-Kossuth Bálint 15-9

a 32 között:
Szilágyi-Aldo Montano (olasz) 12-5-nél Montano feladta

a 16 között:
Resetnyikov-Szilágyi 15-6
(MTI)

Galériánk

Gerevich-Kovács-Kárpáti vk - Döntő Gerevich-Kovács-Kárpáti vk - Döntő
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!