Giro d'Italia - Dina Márton nem tartalékol a harmadik hétre

Sport, 2021.05.07

Dina Márton szakaszról szakaszra gondolkodik és nem tartalékol a harmadik hétre a szombaton rajtoló 104. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

"Napról napra gondolkodom, nem foglalkozom a harmadik héttel, mert szerintem egyelőre teljesen fölösleges. Csak az éppen aktuális napra fókuszálok, arra, hogy elvégezzem a dolgomat. Ha az a feladatom, hogy kihajtsam a belemet a csapatért, akkor az a dolgom. Akkor nem spórolok a harmadik hétre" - szögezte le az M1 aktuális csatornának nyilatkozva az EOLO-Kometa pályafutása első Grand Tourjára készülő 25 esztendős bringása. Dina megerősítette az MTI-nek korábban elmondottakat, vagyis hogy a szökésbe kerülés a fő célja, emellett pedig a sík szakaszokon a 2018-as Tour de Hongrie-n győztes Manuel Bellettit segíteni a mezőnyhajrában.

Az olasz bejegyzésű prokontinentális EOLO-Kometa sportmenedzsere, Ivan Basso a csapat közleményében kiemelte Dina alpesi körversenyen nyújtott teljesítményét, ahol harcban volt a hegyi pontverseny trikójáért és végül második lett a kategóriában.

"Márton megmutatta nekünk, hogy szép teljesítményt tud majd nyújtani a Giro egyes szakaszain. Remek a hegyi terepen és kiváló formában van. Évről évre fejlődik, és még sokat fog adni hazája kerékpársportjának" - fogalmazott a kétszeres Giro d'Italia-győztes korábbi klasszis kerékpáros.

A szombaton Torinóból rajtoló és május 30-án Milánóban záruló Giro d'Itália lesz az első háromhetes viadal a sportág történetében, melyen két magyar kerékpáros is indul. Dina mellett a tavaly az összetettben 27. Valter Attila (Groupama-FDJ) vág neki a 3479,9 kilométer össztávú, összesen mintegy 47 ezer méter szintkülönbségű versenynek a 23 csapat 184 kerekesét felvonultató mezőnyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!