Hétvégén indul Budakalászon a rövidített strandfoci bajnokság

Sport, 2019.07.02

Szombaton és vasárnap a budakalászi Lupa Beachen, nyolc csapat részvételével indul a magyar strandfoci bajnokság, amelyet idén már nem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hanem a Magyar Strandlabdarúgás Menedzsment Nonprofit Kft. (MSMN) szervezésében bonyolítanak le.

Herbály Péter, a MSMN ügyvezetője a keddi délutáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MLSZ elnökségének döntése alapján május 13-án kizárólagos jogokkal, hosszú távra kapták meg az immár önálló sportág irányítását. Hozzátette: a strandfoci központja Siófokról Budakalászra költözik: július harmadik hétvégéjén itt rendezik meg a korábbi évekhez képest rövidített bajnokság második fordulóját, majd július 27-és és 28-án a döntőjét is.

Gerendai Károly, a Lupa Beach tulajdonosa emlékeztetett arra, hogy ebben az évben a harmadik idényt kezdik meg az egykori bányatóból kialakított területen.

"Ha már tengerpartot idéző környezetet alakítottunk ki, úgy gondoltuk, hogy idehozzuk a beach sportokat is" - jelentette ki Gerendai, aki elmondta, hogy a strandfoci bajnokságot a nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, esti világítással és 900 fős lelátóval rendelkező beack arénában bonyolítják le, s hosszabb távon egy egész évben működő, strandsportokra alkalmas csarnok kialakítását is tervezik.

Ughy Márk, korábbi válogatott játékos, a kft. sportszakmai referense arról beszélt, hogy a magyar válogatott július harmadik hétvégéjén Moszkvában az észtek, a németek és az házigazda oroszok ellen szerepel a paraguayi vb selejtezőjében, s bízik abban., hogy sikerült továbbjutniuk a legjobb 16 közé. A hazai bajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, hogy az indulók között ott lesz a mezőny két sztárcsapata, a Goldwin és a Gyöngyös is.

A sajtótájékoztatón részt vett a 42-szeres nagypályás válogatott Torghelle Sándor is, aki 2004-ben maga is részt vett a strandfoci bajnokságon, de arról egyelőre nem árult el többet, hogy idén pontosan milyen szerepet vállal a strandlabdarúgásban.

A szintén korábbi válogatott Badalik Szabolcs pedig elmondta, a sportág nagyköveteként az lesz a feladata, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse itthon a strandlabdarúgást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!