Hódeszka ob - Pátkai és Fricz sikerei

Sport, 2021.02.19

Az alpesi számokban Pátkai Marcell, míg a szabadstílusú slopestyle-ban Fricz Botond sikerét hozta a hódeszka országos bajnokság.

A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint a szlalomot Eplényben rendezték, ahol minden induló négyszer csúszott le a pályán és a két legjobb eredményének összege alapján rangsorolták a versenyzőket. A nőknél Györe Viola, míg a férfiaknál Pátkai Marcell diadalmaskodott.

Az óriás-műlesiklásra már Mátraszentistvánon került sor, a nőknél Czunyi Fanni meggyőző fölénnyel lett első, a férfiak küzdelme viszont kifejezetten izgalmas versenyt hozott, ugyanis a legjobb három között, mindössze 1.25 másodperc döntött. A győztes ezúttal is Pátkai lett, aki így 26. bajnoki aranyérmét gyűjtötte be.

Az olimpiai kvótáért küzdő Fricz először állt rajthoz ob-n, amióta azt Magyarországon rendezik, és a papírformát igazolva nagy fölénnyel nyert Simon Kornél és Koczka Gergő előtt. A nőknél Albert Lilláé lett az aranyérem slopestyle-ban.

"Három éve elkezdtünk egy folyamatot, hogy az országos bajnokság minden elemét hozzuk haza az ausztriai Murauból, lehetőséget adva ezzel a teljes hazai mezőnynek az indulásra. Ebben idén ismét előbbre léptünk, hiszen a négy versenyszámból hármat itthon rendeztünk, és a negyedik, a snowboardkrossz is csak a kellő mennyiségű hó hiánya miatt maradt el egyelőre. De egy kis szerencsével ezt még pótolhatjuk márciusban" - értékelt Bécsy Balázs, a Magyar Snowboard Szövetség elnöke. "Fontos fejlődés az is, hogy idén már az összes versenyünk élő időméréssel-pontozással futott, online lehetett követni a versenyek alakulását."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!