Huszonhat ország 1500 versenyzőjét várják a győri frizbi Eb-re

Sport, 2019.05.20

Huszonhat ország 1500 versenyzőjét várják Győrbe az ultimate frizbi Európa-bajnokságra, amely június 29-től július 6-ig tart.

Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke közölte: Magyarország vegyescsapattal indul, amelyben több utánpótláskorú játékos kap helyet.

A kontinensbajnokságon 20 ország indít férfi válogatottat, 15 női nemzeti csapat lesz és 19 vegyescsapatnak szurkolhatnak majd a nézők a gyirmóti helyszínen, amely Amszterdam és Velence előtt nyerte el a rendezés jogát.

A frizbiben a csapatok hét játékosból állnak, a pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy társa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik társának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékban nem megengedett a fizikai érintkezés.

Az első Eb-t 2007-ben Angliában rendezték meg, azt követően Szlovénia (2011) majd Dánia (2015) volt a házigazda. A győri így a sportág negyedik kontinensbajnoksága lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!