ICF: szabályváltozásokról, új versenysorozatról döntenek Budapesten

Sport, 2018.11.23

Budapesten tartja kétnapos kongresszusát a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF), a delegáltak között ott van alelnökként Tony Estanguet is, aki egyben a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke.

"Nagy megtiszteltetés, hogy a kajak-kenu világ Budapesten gyűlt össze, és tartja közgyűlését, amely kétévente az ICF legfontosabb plénuma. Itt van a teljes vezérkar. - mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. - Már az előző napokban is zajlottak fontos egyeztetések, többek között mi is egyeztettük már az ICF vezetőivel a jövő évi világbajnoksággal kapcsolatos terveket, elképzeléseket. Pénteken és szombaton pedig szabálymódosításokról, új versenyszámok felvételéről, sok olyan dologról esik szó, amely alapjaiban határozza majd meg a sportág jövőjét."

A sportvezető elárulta, az ICF egyik törekvése, hogy meghosszabbítsa a szezont, ennek érdekében jelentős újításra kerül majd sor.

"Két világkupa-sorozatot is szeretne a nemzetközi szövetség, az egyiket a hagyományos május-júniusi időpontban, a másikat pedig az őszi idényben, egy sprint versenyszéria keretében. Utóbbi fő célja, hogy olyan helyszíneken is rendezzenek viadalokat, amelyek bent vannak a városokban, ezáltal még látványosabbak, még több embert vonzanak." - nyilatkozott Schmidt Gábor.

Emlékeztetett: ennek már volt egy próbája a Városligeti tavon, idén szeptemberben.

"Ez a verseny is benne lesz a jövő évi programban, erről már megállapodtunk az ICF-fel. A szegedi világbajnokságot követő hétvégén rendezzük meg." - jelentette be.

Az olimpiai kvalifikációs gyorsasági vb-t 2019. augusztus 21. és 25. között zajlik majd a Maty-éren, ahol - ahogy az MKKSZ elnöke elmondta - a kormány támogatásának köszönhetően jelenetős fejlesztés zajlik.

"Megújul az egész központ, épül egy új híd, amely bevezet majd az osztószigetre, ezáltal egyrészt a tv-közvetítés át tud menni a másik oldalra, a nézői terület is szabadabb, nagyobb lesz, másrészt a képernyőn, a verseny hátterében ott lesz a reményeink szerint több tízezres nézősereg, a szurkolók. Emellett kibővül a versenyzői terület, sokkal komfortosabb lesz, megújul a céltorony és környéke, továbbá fedett lesz a lelátó." - sorolta Schmidt Gábor.

Ahogy fogalmazott: Szeged - s ez nem csak a magyarok véleménye - a világ legjobb pályája, de most még egy szintet tud lépni előre, ami nagyon nagy dolog.

Tony Estanguet, háromszoros olimpiai bajnok szlalomkenus elárulta: mindig szívesen jön Magyarországra, ahol nagyon erős a sportkultúra.

"Az ország kajak-kenuban is nagyon jó, így biztosak vagyunk abban, hogy remek lesz az atmoszféra jövőre Szegeden, nagy show lesz, már nagyon várjuk." - mondta.

Párizs egy éve kapta meg a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, s a sportvezető úgy fogalmazott: nagyon dolgos, sűrű év áll mögöttük. Kiemelte: lerakták az alapokat, és erősítették a szakmai jelenlétet a szervezőbizottságban, ez szerinte nagyon fontos, és az is, hogy támogassák őket a sportolók, a szurkolók, mert csak így tudnak eredményesek lenni.

"Elégedettek lehetünk az elmúlt egy év munkájával, garantált, hogy a 2024-es játékok nagyon látványosak lesznek." - jelentett ki.

Januárban Budapesten, a Duna Arénában járt egy párizsi küldöttség, hogy tanulmányozza a létesítményt. Ezzel kapcsolatban Estanguet azt mondta: sokat tanultak "magyar barátaik tapasztalataiból", most pedig vizsgálják, milyen lehetőségeik vannak arra Párizsban, hogy a lehető legjobb uszodát építsék fel.

Két év múlva, Tokióban az alapprogram a gördeszkázással, a hullámlovaglással, a sportmászással, a karatéval és a baseballal/softballal egészül ki, a 2024-es szervezőbizottság elnöke ezzel kapcsolatban elárulta: még nem dőlt el, hogy a francia főváros mely sportágak bekerülését támogatja.

"Alaposan megvizsgáljuk a lehetőségeket. Több mint 40 pályázatot kaptunk ez ügyben, mindet megvizsgáljuk, s három hónap múlva egyeztetünk a sportágakról a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal". - mondta.

A ICF szombat estig tartó kongresszusán Kárai Péter, Storcz Botond és Fazekas-Zur Krisztina alkotja a magyar delegációt, utóbbi a versenyzői és a gyorsasági bizottságnak is tagja.

"Tavaly választottak be a sportolói bizottságba, egyelőre még ismerkedem a légkörrel, nagyon más ez, mint a versenypálya. - nyilatkozott az MTI-nek a négyesben kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina. - Az elsődleges feladatnak azt tartjuk, hogy a sportolók számára is átláthatóbbá váljanak a döntési mechanizmusok, az egyes döntések előtti munka. Most ezen dolgozunk."

Az edző-férjével, Rami Zurral Kaliforniában élő, 38 éves kajakosnak idén született meg a második gyermeke, s a közelmúltban kezdte újra az edzéseket. Mint mondta: kezdi egyre jobb formában érezni magát, s a célja az, hogy ott legyen a 2020-as olimpián.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!