Jégkorong Erste Liga - Brassó a döntőben, az FTC a magyar bajnok

Sport, 2021.03.25

A Brassó bejutott a jégkorong Erste Liga döntőjébe, miután úgy nyert 5-3-ra az elődöntő hatodik felvonásán, hogy a záró harmadban négy gólt ütött, így 4-2-vel diadalmaskodott a párharcban. A fináléban az SC Csíkszereda lesz az ellenfele, míg a magyar bajnoki cím az FTC-Telekom csapatáé lett.

A debreceniek az első két idegenbeli fellépésüket megnyerték, ám utána sorozatban háromszor - köztük kétszer otthon - vereséget szenvedtek, így a kiesés szélére kerültek.

A csütörtöki győzelmi kényszert nehezítette, hogy két légiós, Izacky és Novotny sérülés miatt nem játszhatott.

Hetényi védéseivel kezdődött az összecsapás, mígnem az 5. percben egy kapu elől kihámozott koronggal távolról McFadden betalált. Fokozta az iramot a DEAC, kettős emberelőnybe került, ezt Turcotte használta ki. Még ebben a harmadban megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, ám Hári büntetőjét Tőke védte.

A második harmadban is Hetényi remekelt, ez erőt adott a többieknek. Pesztunov a 29. percben, az újabb szünet előtt pedig megint Turcotte villant, így megnyugtatónak tűnő 3-1-gyel vonult el pihenőre a Debrecen. Csakhogy a brassóiak nem törtek meg, előbb Gliga, majd 5:10 perccel a vége előtt Valchar volt eredményes. Az egyenlítő gól előtt közvetlenül még a túloldalon az egyik hazai lövés csattant a kapuvason. A lendület megmaradt, és egy szerencsés góllal 2:55 perccel a vége előtt Klempa megszerezte a továbbjutást érő találatot úgy, hogy a pakk a kapu mögül, a hálón megpattanva jutott az alapvonal elé, és Hetényi erre már csak későn reagálhatott.

Az utolsó percben a hazaiak kapusa helyett mezőnyjátékos jött a jégre, ám ezt egy üres kapus góllal büntette a Corona.

A DEAC - amely fennállása során még egyszer sem jutott döntőbe - az idényben az alapszakaszt is beszámítva hazai jégen egyszer sem tudta legyőzni a Brassót.

A magyar bajnoki címet az alapszakaszban második Ferencváros szerezte meg a negyedikként zárt Debrecen előtt. Az Erste Liga-elsőségről döntő erdélyi finálé a tervek szerint kedden kezdődik az alapszakaszgyőztes Brassó otthonában.


Eredmények:

Erste Liga, elődöntő, 6. mérkőzés:
DEAC-Corona Brasov Wolves (romániai) 3-5 (1-1, 2-0, 0-4)

A párharcot 4-2-es összesítéssel a Brassó nyerte.


Korábban:
Sport Club Csíkszereda (romániai) -FTC-Telekom 4-3 (2-1, 1-1, 0-1, 1-0) - hosszabbítás után

A párharcot 4-2-es összesítéssel a Csíkszereda nyerte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!