Jégkorong Erste Liga - Debrecenben szépített a Brassó

Sport, 2021.03.20

Az alapszakaszgyőztes Brassó remek első harmadbeli játékával 6-4-re nyert a DEAC otthonában a jégkorong Erste Liga elődöntő 3. mérkőzésén, szombaton, így 2-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

Azzal, hogy a DEAC az első két brassói összecsapást megnyerte, nagy nyomás alá helyezte az erdélyi riválisát, amely egy újabb vereséggel szinte kilátástalan helyzetbe került volna.

Viszont a teher alatt játszó Corona teljesítményén ez nem látszódott meg, hiszen a 10. percre már 3-0-ra vezetett. A 3. percben Roberto Gliga maradt üresen, így kétszer is próbálkozhatott, és végül nem hibázott. Aztán Radim Valchar lőtte ki a bal felső sarkot, 37 másodperc múlva pedig Tranca Dániel egy jó passzt követően a jobb felsőbe helyezett. Időt kért a DEAC, ettől valamelyest feljavult a játéka, ám Jan Dalecky kiállítását 8 másodperc alatt góllal büntette a Brassó, Tranca közelről volt eredményes. A négygólos különbségből még az első szünet előtt faragott a Debrecen, Vlagyiszlav Kulesov értékesítette az emberelőnyt.

A második harmadra nagy elánnal jött ki a DEAC, és a 24. percben Vokla Roland lőtt passzába Hári Norbert tette bele az ütőjét. A 2-4 után mindkét csapat előtt adódtak komoly helyzetek, ám Hetényi Zoltán és Tőke Zoltán is remekelt a kapuban.

A folytatásban is inkább a Debrecen nyomott, azonban elegendő volt egyetlen hiba, és ezt Carlo Finucci éles szögből kihasználta az 51. percben. A hazai csapat kénytelen volt támadni, és négy perccel a vége előtt Jakub Izacky a bal sarokból pontosan tálalt a kapu elé robbanó Molnár Dávid elé, aki a jobb alsó sarokba továbbított. Rossz csere miatt emberhátrányba került a Brassó, így Hetényi lejövetelével 6 a 4 ellen támadhatott a DEAC, ám az erdélyi együttes üreskapus gólt szerzett.

A két csapat negyedik találkozóját vasárnap 18.30-kor rendezik Debrecenben, míg az ötödik felvonás kedden lesz Brassóban.


Erste Liga, elődöntő, 3. mérkőzés:
DEAC - Corona Brasov Wolves (romániai) 4-6 (1-4, 1-0, 2-2)
----------------------------------------------------------

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a DEAC javára.


Később:
Sport Club Csíkszereda (romániai) - FTC-Telekom 17.30 (az állás: 1-1)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!