Jégkorong Erste Liga - Hazai vereséggel lecsúszhat az alapszakasz-elsőségről a Gyergyó

Sport, 2023.02.03

Az alapszakasz utolsó előtti játéknapját megelőzően még éllovas  Gyergyói HK hazai jégen szétlövéssel kikapott a Dunaújvárostól pénteken a jégkorong Erste Ligában.

Ez volt a Gyergyó utolsó meccse az alapszakaszban, a nap folyamán a tabella élére ugró Budapest JAHC viszont vasárnap még pályára lép, így az erdélyi gárda azzal a tudattal lépett jégre, hogy vereségével nehéz helyzetbe kerül.

A már biztosan kilencedik Dunaújváros ezt megelőző hét meccsét elvesztette, ezúttal viszont kétszer is előnybe került, és bár a gyergyószentmiklósiak mindkétszer egyenlíteni tudtak, a szétlövés végül az Acélbikák javára döntött. Így a Gyergyó egy pontot szerzett, pontazonosság alakult ki az élen, az egymás elleni eredményekkel az erdélyi gárda áll jobban. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Budapest JAHC nem kap ki rendes játékidőben az Újpesttől, úgy a Gyergyói HK a második helyen végez az alapszakaszban.

Az első hat helyezett a negyeddöntőbe jut, a 7-10. helyezettek pedig játszanak a nyolc közé jutásért.


Eredmények (a liga honlapja alapján):
Gyergyói HK (romániai)-Dunaújvárosi Acélbikák 2-3 (0-0, 2-2, 0-0, 0-0, 0-1) - szétlövéssel

korábban:
FEHA19 - Budapest JAHC 0-4 (0-2, 0-1, 0-1)

később:
DVTK Jegesmedvék - FTC-Telekom 18.30
DEAC-UTE 18.30
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!