Jégkorong Magyar Kupa - FTC-DEAC és Fehérvár-DVTK az elődöntőben

Sport, 2021.03.29

A címvédő FTC-Telekom a házigazda DEAC-cal, míg a két külföldi bázisú ligában érdekelt csapat, a Hydro Fehérvár AV19 és a DVTK Jegesmedvék egymással csap össze a jégkorong Magyar Kupa pénteki elődöntőjében, Debrecenben - derült ki a hétfői sorsoláson.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első elődöntőt a Ferencváros és a Debrecen vívja 12.30 órakor, míg a Volán és a DVTK 16 órakor mérkőzik. A helyosztókat szombaton tartják 14.30 és 18 órakor.

A koronavírus-járvány miatti helyzetben meghíváson alapuló Final Fourt rendeznek, amelynek résztvevője az Erste Liga két legjobb magyarországi csapata, vagyis az ob I-ben és az MK-ban címvédő FTC-Telekom, valamint a DEAC, továbbá a külföldi bajnokságban szereplő két együttes. Debrecent házigazdának pályázat útján választották ki.

A mérkőzésekre valamennyi játékos nevezhető, aki a csapata elsődleges bajnokságában játékosjogosultsággal rendelkezik, így az együttesek a legjobb keretükkel állhatnak ki.

Amennyiben a rendes játékidő letelte után döntetlen az állás, három perc szünet után ötperces hosszabbítás következik az első gólig. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, büntetőlövések következnek.

Az első Magyar Kupát 1964-ben rendezték. A legtöbbször, 15-ször az FTC diadalmaskodott (1968, 1969, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980, 1984, 1989, 1991, 1992, 1995, 2020), legutóbb tavaly, meglepetésre, amikor a külföldi bajnokságban szereplő gárdákat is megelőzte. A Fehérvár az örökrangsorban 11 elsőséggel (1979, 1982, 1984, 1994, 1998, 2000, 2005, 2007, 2013, 2016, 2019) jelenleg holtversenyben második a Dunaújvárossal, míg a miskolciak kétszer (2015, 2018) emelhették fel a kupát, a Debrecen egyszer sem. (Az 1979-es és 1984-es esztendőben év elején és végén is volt kupa.)

A program:

péntek:

elődöntő:
FTC-Telekom - DEAC 12.30
Hydro Fehérvár AV19-DVTK Jegesmedvék 16.00

szombat:
a 3. helyért 14.30
döntő 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!