Jégkorong Négy Nemzet Torna - Újabb kazah siker

Sport, 2018.11.08

A kazah jégkorong-válogatott 5-3-ra legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a Tüskecsarnokban, így két forduló után is százszázalékos a budapesti Négy Nemzet Tornán.

A kazahok a házigazda 3-1-es legyőzésével, a dél-koreaiak pedig az A csoportos olaszoktól elszenvedett 5-2-es vereséggel kezdték a felkészülési tornát.

Kiegyenlített játékkal indult a csütörtöki mérkőzés, majd a kazahok első emberelőnyüket kihasználva vezetést szereztek. Ettől lendületbe jöttek, és bő fél perccel később újra betaláltak.

A második harmadban a dél-koreai csapat emberelőnyből zárkózott ugyan (2-1), ám a magabiztosságából mit sem vesztő kazah válogatott egy perc leforgása alatt kétszer is villant. A mérkőzés felénél újra szépítettek kelet-ázsiaiak, így a második szünetre is kétgólos különbséggel vonulhattak a csapatok.

A záró harmad közepéhez közeledve egy kettős hátrányt kivédekeztek ugyan a kazahok, ám öt a négy ellen ismét eredményesek tudtak lenni a dél-koreaiak. Ezt követően is nagy nyomást helyeztek az ellenfél kapujára, ám egyenlíteni nem tudtak, a kazah csapat viszont fórból eldöntötte az összecsapást.

Mindkét fél ellenfele lesz a magyar együttesnek az április 29. és május 5. között Asztanában sorra kerülő divízió I/A vb-n, amelynek résztvevője lesz még a szlovén, a fehérorosz és a litván csapat. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.


Eredmény:
Kazahsztán-Koreai Köztársaság 5-3 (2-0, 2-2, 1-1)

Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont/2 mérkőzés, 2. Olaszország 3/1, 3. Magyarország 0/1 (1-3), 4. Koreai Köztársaság 0/2 (5-10)


szerdán játszották:
Kazahsztán-Magyarország 3-1 (0-0, 3-0, 0-1)
Olaszország-Koreai Köztársaság 5-2 (2-1, 1-1, 2-0)

pénteken játsszák:
Kazahsztán-Olaszország 16.00
Magyarország-Koreai Köztársaság 19.30

szombaton játsszák:
Magyarország-Olaszország 16.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!