Jégkorong Visegrád Kupa - Nehéz meccsre számít Poprádon a DVTK

Sport, 2017.11.13

Nehéz mérkőzésre számít a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Visegrád Kupa keddi, idegenbeli elődöntőjén a HK Poprad ellen.

"Poprádon nagyon nehéz meccsre számítunk, a Visegrád Kupa szlovák résztvevői közül ők játszanak most a legjobb formában" - idézi a miskolci együttes honlapja Nagy Ádám csapatmenedzsert. "Már az augusztusi, hazai találkozónk is megmutatta, mire képesek, azóta nyilván csak jobbak lettek. Mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, amivel megmarad az esélyünk arra, hogy hazai pályán kiharcoljuk a döntőbe jutást."

A sportvezető hozzátette, az együttes játékosai közül többen a családjuk körében vagy aktív kikapcsolódással töltötték a válogatott szünetet, míg hárman - Magosi Bálint, Pavuk Attila és Vas János - szerepeltek a magyar nemzeti csapatban a vasárnap zárult budapesti Négy nemzet tornán.

"A három válogatott játékos nagy örömmel állt a nemzeti csapat rendelkezésére, és fizikailag lehet, hogy egy picit fáradtabbak lesznek, de őket is érték új impulzusok, így remélhetőleg mentálisan feltöltődtek" - fejtette ki Nagy Ádám.

A két csapat csoportkörös találkozóját hosszabbítás után 4-3-ra a DVTK Jegesmedvék együttese nyerte Miskolcon.

A másik ágon a Fehérvár AV19 a HK Nitrával találkozik, a nyitrai alakulat szétlövéssel győzött Székesfehérváron a csoportkörben.


Az elődöntő programja:

első mérkőzések, kedd:
HK Poprad (szlovák)-DVTK Jegesmedvék 18.00
Fehérvár AV19-HK Nitra (szlovák) 18.15

visszavágók, november 28., kedd:
HK Nitra (szlovák)-Fehérvár AV19 18.00
DVTK Jegesmedvék-HK Poprad (szlovák) 18.30
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!