Jövő februárban lesz a budapesti korosztályos karate Eb

Sport, 2019.04.06

Jövőre, február 6. és 9. között rendezik meg Budapesten a karatésok korosztályos Európa-bajnokságát. A 14-20 évesek kontinenstornáját a BOK Csarnokban bonyolítják le.

Az időpontról a hazai szövetség (MKSZ) honlapjának szombati beszámolója szerint az Európai Karate Szövetség (EKF) guadalajarai kongresszusán a végrehajtó bizottság döntött, elfogadva az előkészületekről beszámoló magyar szervezők javaslatát. Előtte a testület meghallgatta a 47. kadét, junior és U21-es Eb prezentációját, amelyet Mészáros János MKSZ-elnök és Falusi Márton alelnök, a szervezőbizottság vezetője tartott.

Mészáros János elmondta: Magyarországon széleskörű támogatottságot élvez a karate és a hazai sportvezetés is mindent megtesz a sportág előremozdításáért, így azért, hogy a 2020-as tokiói bemutatkozást követően a 2024-es párizsi olimpián is programban maradjon a japán eredetű küzdősport.

A magyar sportdiplomáciát a helyszínen erősítette Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, aki megbeszélést folytatott - egyebek mellett a 2020-as budapesti Eb-ről - Antonio Espinosszal, a világszövetség (WKF), egyben az EKF elnökével.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!