Kajak-kenu Eb - Megvan a magyar csapat, egy kérdőjel még maradt

Sport, 2017.06.26

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn jóváhagyta a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által javasolt csapatot a július 14-16-án Plovdivban sorra kerülő Európa-bajnokságra. Az összeállítással kapcsolatban már csak egy kérdőjel maradt.

Az MKKSZ honlapján olvasható beszámoló szerint szerdán dől el, hogy férfi K-4 1000 méteren Kammerer Zoltán, Noé Bálint és Ceiner Benjámin mögött Bárdfalvi Márk vagy Pauman Dániel foglalhat helyet a negyedik beülőben.

"A férfi ötszázas négyessel kapcsolatban is volt még egy kérdés, ma Dunavarsányban kipróbáltuk a hajót Tóth Dáviddal és Molnár Péterrel is, végül úgy döntöttem, hogy utóbbi versenyzőt nevezem majd az egységbe" - nyilatkozta Hüttner Csaba. A döntés értelmében tehát Nádas Bence, Tótka Sándor, Mozgi Milán és Molnár Péter áll majd rajthoz K-4 500 méteren.

A csapatba nagyrészt az első, szegedi válogatót megnyerő versenyzők kerültek be, a nőknél azonban az Eb programja miatt három egységen is változtatni kellett.

"Az időrend miatt kizárt a női K-1 és K-2 500 méteren a duplázás, így nem tud rajthoz állni Takács Tamara és Vad Ninetta párosa, helyettük a második helyen záró Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika indulhat. Ugyanez volt a helyzet az ezer méter esetében is, hiszen az egyes és a páros után rendezik meg a női K-4 500 méter fináléját. Az ezer egyest megnyerő Takács Tamara helyett így Bodonyi Dóra szerepelhet ebben a számban, a K-2 1000 méteren első Farkasdi, Medveczky duó helyett pedig a Farkasdi, Bodonyi párost neveztem. A női négyes így a lehető legerősebb összeállításban rajtolhat, Lucz Dóra, Takács Tamara, Medveczky Erika és Vad Ninetta alkotja majd a csapathajót" - fogalmazott a kapitány.

A szakember hozzátette: az Eb-n nem lesznek elvárások, mert a második válogatót követően "úgymond lendületből érkezik majd a csapat".

"A forma nyilván meglesz, de ez a verseny csak egy állomást jelent a világbajnokság felé vezető úton, Racicében szeretnénk csúcsformában szerepelni" - hangsúlyozta Hüttner Csaba.

A csehországi vb-t augusztus 24. és 27. között rendezik majd.



A magyar Eb-csapat:

férfiak:

--------

K-1:
200 m: Horváth Bence (Graboplast Győri VSE)
500 m: Kopasz Bálint (Algyő SE)
1000 m: Kopasz
5000 m: Solti László (Vasas SC)

K-2:
200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs (Bp. Honvéd, Démász Szeged)
500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor (Démász Szeged, UTE)
1000 m: Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (Bp. Honvéd)

K-4:
500 m: Nádas, Tótka, Mozgi Milán, Molnár Péter (Démász Szeged, UTE, Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd)
1000 m: Kammerer Zoltán, Noé Bálint, Ceiner Benjámin, illetve Bárdfalvi Márk/Pauman Dániel (Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd, Vasas SC/UTE)

C-1:
200 m: Hajdu Jonatán (Dunaferr)
500 m: Fekete Ádám (UTE)
1000 m: Vasbányai Henrik (KSI SE)
5000 m: Varga Dávid (Graboplast Győri VSE)

C-2:
200 m: Hajdu, Fekete
500 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE)
1000 m: Korisánszky, Mike

C-4:
1000 m: Vasbányai, Varga, Sarudi Pál, Fekete (KSI SE, Graboplast Győri VSE, Közgép SE, UTE)



nők:

----

K-1:
200 m: Lucz Dóra (UTE)
500 m: Takács Tamara (Vasas SC)
1000 m: Bodonyi Dóra (Közgép SE)
5000 m: Bodonyi

K-2:
200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Bp. Honvéd, KSI SE)
500 m: Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika (Bp. Honvéd, Démász Szeged)
1000 m: Farkasdi, Bodonyi

K-4:
500 m: Lucz, Takács, Medveczky, Vad Ninetta (UTE, Vasas SC, Démász Szeged, Vasas SC)

C-1:
200 m: Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE)

C-2:
500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!