Kajak-kenu válogató - Kopasz és Takács duplázott egyesben

Sport, 2017.06.18

A kajakos Kopasz Bálint és Takács Tamara egyaránt második egyesbeli győzelmét aratta a vasárnapi zárónapon a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.

A két nap múlva 20. születésnapját ünneplő algyői Kopasz pénteken 1000 méteren bizonyult a legjobbnak, ezúttal pedig 500-on utasította maga mögé vetélytársait, mégpedig meggyőző fölénnyel. Az ugyancsak 20 esztendős Takács - Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa - két napja fél kilométeren nyert, míg most 1000 méteren lett első, megelőzve Bodonyi Dórát és Fazekas-Zur Krisztinát. Takács Tamara szombaton 500 méter párosban is a legjobb volt vasasos klubtársával, Vad Ninettával.

Ami a többi vasárnapi döntőt illeti, 200 méteren egyesben a kajakos Lucz Dóra győzött Vad és Fazekas-Zur előtt, míg a férfi kenusoknál az újpesti Fekete Ádám 500 méter egyesben és Hajdu Jonatánnal 200 méter párosban is aranyérmet szerzett. Férfi K-2 200-on a honvédos Balaska Márk és a szegedi Birkás Balázs volt a leggyorsabb.

A Maty-éri verseny a július 14-16-án sorra kerülő plovdivi Eb-re és az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogatott.

A mostani viadal egyik érdekessége volt, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeztek, hogy elkerüljék az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.

A háromnapos válogató az 5000 méteres versenyekkel zárult, ezekben a kajakosoknál Solti László, illetve Bodonyi Dóra, a kenusoknál pedig Varga Dávid győzött.


Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

--------

K-1 500 m:
1. Kopasz Bálint (Algyő) 1:36.027 p
2. Mozgi Milán (Graboplast Győr) 1:37.357
3. Nádas Bence (Démász Szeged) 1:37.573

K-2 200 m:
1. Balaska Márk, Birkás Balázs (BHSE, Démász Szeged) 31.163 mp
2. Csizmadia Kolos, Varga Márk (FTC Rekontir, Fémalk BOMBA) 32.509
3. Szeiler Máté, Havasi Gergő (Fémalk BOMBA) 32.917

C-1 500 m:
1. Fekete Ádám (UTE) 1:48.405 p
2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 1:50.013
3. Khaut Kristóf (Graboplast Győr) 1:51.244

C-2 200 m:
1. Hajdu, Fekete 37.122 mp
2. Lantos Ádám, Devecseri Ádám (Graboplast Győr) 38.383
3. Hajnal Kristóf, Horváth Ákos (Graboplast Győr) 39.737

további eredmények:

K-1 5000 m:
1. Solti László (Vasas) 21:23.253 p
2. Ceiner Benjámin (BHSE) 21:24.730
3. Noé Milán (BHSE) 21:36.091

C-1 5000 m:
1. Varga Dávid (Graboplast Győr) 23:20.282 p
2. Kiss Tamás (Csepeli KKE) 24:29.391
3. Viola Viktor (DKSC) 24:34.460


nők:

----

K-1 200 m:
1. Lucz Dóra (UTE) 39.444 mp
2. Vad Ninetta (Vasas) 39.813
3. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast Győr) 40.228

K-1 1000 m:
1. Takács Tamara (Vasas) 3:51.696 p
2. Bodonyi Dóra (Közgép SE) 3:52.726
3. Fazekas-Zur 3:54.042

további eredmény:

K-1 5000 m:
1. Bodonyi Dóra (Közgép SE) 22:57.011 p
2. Mihalik Sára (MULTI) 22:59.119
3. Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győr) 23:50.665
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!