Kanadai válogatott irányítóval pótolta a Győr távozó amerikai kosarasát

Sport, 2021.10.19

A kanadai Shay Colley az UNI Győr MÉLY-ÚT női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását.

A győri klub kedden jelentette be, hogy megállapodtak a 25 éves, válogatott irányítóval, akit a hét végén váratlanul távozott Aari McDonald helyére szerződtettek. Kiemelték: Colley 32 alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben, amellyel részt vett a 2015-ös Pánamerikai Játékokon Torontóban, valamint a nyáron tagja volt a tokiói olimpián kilencedik helyezett csapatnak.

Fűzy András elnök hangsúlyozta: kevés mozdítható játékos volt a piacon, különösen az irányítók között.

"De mivel ez a poszt az, ami azért nagyban meghatározza az évet, mindenképpen kellett valaki. Emellett az is fontos, hogy az előttünk álló sűrű program miatt megfelelő rotáció álljon a szakvezetés rendelkezésére, mert könnyen olyan spirálba kerülhetünk, hogy egyes játékosokat túl kell terhelni, és egy sérülés egyáltalán nem jönne jól" - mondta. Hozzátette: új szerzeményük szerdán még nem játszhat az ukrán Prometej elleni Európa-kupa-mérkőzésen, vasárnap viszont már ott lehet a Szekszárd elleni bajnoki rangadón, utána pedig a nemzetközi porondon is segítheti a győri csapatot.

McDonald minden előzmény nélkül, pénteken késő este jelentette be, hogy nem folytatja az idei bajnokságot, és szombaton kora reggel visszautazik az Egyesült Államokba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!