Kapitányváltás a világbajnok holland női kézilabdázóknál

Sport, 2021.09.11

A francia Emmanuel Mayonnade távozott a világbajnoki címvédő holland női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A holland szövetség szombaton azzal indokolta a 2019 februárjában kinevezett edző menesztését, hogy a nemzeti csapat a negyeddöntőben búcsúzott a tokiói olimpián.

Mayonnade irányításával a hollandok 2019-ben megnyerték a világbajnokságot, egy évvel később az Európa-bajnokságon hatodikok, az idén nyárra halasztott olimpián pedig ötödikek lettek.

"Nagyon kár, hogy Manu távozik, mert az elmúlt két és fél évben az egész csapat élvezte a közös munkát vele. Sikeresek voltunk vele, a csúcspont pedig a világbajnoki cím megnyerése volt" - mondta Estavana Polman csapatkapitány.

A válogatott irányítását a Spanyolországban sorra kerülő decemberi vb végéig a holland szövetség technikai igazgatója, Monique Tijsterman veszi át.

Az előző világbajnokságon ezüstérmes spanyol nemzeti együttesnél is ezen a héten volt edzőváltás. A 2017-ben kinevezett Carlos Vivernek hasonló okok miatt kellett távoznia, mint Mayonnade-nak: a legutóbbi Európa-bajnokságon és az olimpián is csak kilencedik lett csapatával. A helyét José Ignacio Prades vette át.

Az orosz szövetség is kapitányváltást jelentett be ezen a héten, bár a női válogatott Tokióban ezüstérmet nyert, Alekszej Alekszejev szerződését nem hosszabbították meg. Az ő utódját egyelőre nem nevezték meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!