Kard vk - Bombaerős mezőny érkezik Budapestre

Sport, 2021.03.08

A lehető legerősebb mezőny vesz részt csütörtöktől vasárnapig a kardozók budapesti világkupa-versenyén, az éppen egy éve félbeszakadt olimpiai kvalifikációs időszak záró vk-állomásán, melyen eldől, hogy a férfi mellett a magyar női válogatott is ott lehet-e a tokiói játékokon.

A magyar szövetség honlapja szerint az egyéni versenyeken a férfiaknál és a nőknél is a világranglista első 32 helyezettjéből 29 lép pástra, előbbinél ráadásul az első 24 kivétel nélkül ott lesz a BOK Csarnokban. A nőknél a legjobbak közül csak két orosz, a februárban koronavírussal fertőződött Szofija Velikaja és a várandós Jana Jegorjan nem indul. Előbbiben 212, utóbbi összesen 187 nevezés érkezett.

A magyaroknál nem lesz hiányzó, így a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron, az egyéni világbajnok Szatmári András, illetve Márton Anna és Pusztai Liza is tagja a mezőnynek. Közös bennük, hogy valamennyien az első 16-ban vannak az egyéni rangsorban, így csak a szombati főtbálán lesznek érdekeltek, selejtezniük nem kell.

A négynapos vk-n elsősorban a vasárnapi csapatversenyre irányul majd a figyelem. A Szilágyi, Szatmári, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összeállítású világbajnoki ezüstérmes négyes a második a ranglistán, tokiói helye már több mint egy éve biztos. A csapat számára az olimpiai kiemelés miatt lehet fontos a viadal.

A Márton, Pusztai, Battai Sugár, Katona Renáta kvartettnek sokkal nagyobb a tét, mivel a kvótát még nem szerezte meg a négyes, ugyanakkor kedvező helyzetből várhatja a zárónapot. A szövetség honlapja szerint a csapat mindenképpen kijut az olimpiára, ha a közvetlenül mögötte álló ukrán válogatott nem nyeri meg a versenyt, és Mártonék bejutnak a legjobb nyolc közé, amennyiben pedig Olga Harlanék győznek, akkor minimum harmadik helyen kell végezniük a magyaroknak.

A BOK Csarnokban csütörtökön a férfiak, pénteken pedig a nők selejtezőit rendezik meg, majd szombaton kerül sor mindkét nem 64-es főtáblájának küzdelmeire, végül pedig a vasárnapi csapatversennyel zárul az esemény, melyen a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések lesznek érvényben. A külföldi résztvevők csak 72 óránál nem régebbi, negatív PCR teszttel léphetnek be az országba. Ezt követően egyenesen a szállásként kijelölt két hotel valamelyikébe kell érkezniük. A vk magyar résztvevőinek ugyancsak be kell költöznie a szállodába, vagyis a "buborékba", ahol a bejelentkezéskor újabb PCR-tesztet csinálnak mindenkivel, ezt követően valamennyi érintettnek az egyágyas szobájába kell mennie az eredmény megérkezéséig. Az akkreditáció csak akkor kerül kiosztásra, amikor ennek a tesztnek megérkezik a negatív eredménye, később pedig kizárólag a hotel, illetve a verseny színhelye között lehetséges a mozgás. Emellett minden újabb versenynapon, valamennyi résztvevő helyszíni gyorsteszten is átesik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!