TV műsor

Kásler Miklós: a mozgás maga az élet

Sport, 2021.05.06

A magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesítik meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is - írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere a Magyar Sport Napja alkalmából.

Kásler Miklós csütörtöki bejegyzésében úgy fogalmazott: a mozgás maga az élet, egyben egészségünk alappillére.

"Egykoron, az olimpiák időszakában, a háborúkat felfüggesztették, de a nemes vetélkedés megmaradt. Ezáltal a sport és a mozgás évezredek alatt a testi-lelki egészségünk megóvásának és a tisztességes megmérettetés lehetőségének zálogává válhatott." - írta a miniszter.

Kiemelte, a magyar sport, ezen belül pedig az élsport, egyszerre testesítik meg a dicsőséges küzdelmet, a rendíthetetlen helytállást és a büszkeségre okot adó történelmi örökséget is.

"Rendkívül nagyra becsülöm sportolóink és edzőink tevékenységét, akik fenntartják és tovább gyarapítják a hazai sporttradíciókat. Hiszem, hogy a becsületes verseny, a megérdemelt tisztelet és elismerés példaként szolgálnak a legfiatalabb generáció tagjai számára is, akik ilyen módon nem csak követőivé, hanem továbbvivőivé is válnak a magyar sport hagyományainak. A magyar sport napján köszöntöm a sportolóinkat és kívánom, hogy sikereik és eredményeik által a jövőben is büszke képviselői lehessenek nemzetünknek!" - írta Kásler Miklós.

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) - Magyarország legrégebbi egyesülete -, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ez a nap a Magyar Sport Napja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!