Kerékpáros szövetség: kiemelten kezeli a kormány a velodromépítést

Sport, 2021.02.20

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton.

A közlemény kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek.

Az MKSZ a velodrom építését 2018-ban - az előkészítő munka megkezdésekor - régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás - hangsúlyozza a kommüniké, amely hozzáfűzte: nemcsak a szakvezetés, hanem a sportolók teljesítménye is kell egy ilyen előrelépéshez.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által is példaértékűnek nevezett ELIT10 menedzsment pilot programba öt pályakerékpáros, Borissza Johanna, Filutás Viktor, Lovassy Patrik Rómeó, a 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Lovassy Krisztián és a világ ötödik legjobb sprintidejét magáénak tudó Szalontay Sándor is bekerült. A közlemény leszögezte: a kerékpárosok megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között edzhessenek és versenyezhessenek.

A kormány a "debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről" című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is. A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!