Kettesfogathajtó-vb - Hölle és a magyar csapat megvédte címét

Sport, 2021.09.12

Hölle Martin egyéniben, illetve a magyar csapat - ifj. Fekete Györggyel és ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészülve - megvédte címét a hollandiai Kronenbergben rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Hölle és a válogatott sikerével sorozatban ötödször mind a két aranyérem Magyarországé lett, ami egyedülálló a sportág történetében. Nyolc és hat éve az egyéni küzdelmeket a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos - a magyar szövetség jelenlegi elnöke - nyerte, 2017-ben, 2019-ben és most pedig Hölle bizonyult a legjobbnak.

A címvédő a díjhajtást megnyerte, majd a maratonhajtás után is vezetett, és éllovas pozícióját az akadályhajtásban is meg tudta őrizni. Az utolsó napon két verőhibája és némi időtúllépése volt, ez 11,91 hibaponttal járt, de így is az élen maradt, elsősorbanazért, mert a szombaton még második német Sandro Koalick elrontotta az akadályhajtást, és a negyedik helyre csúszott vissza.

Az utolsó számot ifj. Fekete György nyerte 0,92 hibaponttal, a második pedig ifj. Nagy Tibor lett 1,52-vel. Utóbbi eredménye csak az egyéni versenyben számított.

Összesítésben Hölle mögött a második helyen a francia Franck Grimonprez, a harmadikon pedig a német Anna Sandmann végzett. Csapatban a magyarok mellett a németek és a hollandok zártak még dobogós pozícióban.

A vb-re 22 ország száz fogathajtója nevezett, a csapatversenyben pedig 18 válogatott volt érdekelt.


Végeredmény, kettesfogathajtó-világbajnokság:

egyéni, világbajnok:

--------------------
Hölle Martin 161,23 hibapont
2. Franck Grimonprez (francia) 163,03
3. Anna Sandmann (német) 168,83
...9. Ifj. Nagy Tibor 174,68
...13. Ifj. Fekete György 180,08
14. Ifj. Dobrovitz József 180,12
...18. Szabó Roland 183,65
...32. Farkas József 190,99
...34. Osztertág Kristóf 192,75
...45. Tóth Andrea 202,50
...85. Gergely János 260,96


csapat, világbajnok:

-------------------
1. MAGYARORSZÁG (Hölle Martin, ifj. Fekete György, ifj. Dobrovitz József) 322,99 hibapont
2. Németország 333,67
3. Hollandia 342,26
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!