Kinek kell a Szuperliga?

Sport, 2021.04.22

Óriási indulatokat váltott ki a Szuperliga ötlete. A labdarúgásban érintett összes szereplő megszólalt már az ügyben. Vegyük sorra ki, mit mond!

Szuperliga Szurkolók

Egyértelműen nem volt igény erre a drukkerek részéről. Sőt! A legtöbben nemtetszésüknek adtak hangot. Olyan ez, mint a csokifagyi: egy gombóc finom, kettő is jól esik, a harmadik már nem nyújt túl nagy élvezetet, a többi meg már nem esik jól…. Na, ezt nem akarják a drukkerek, akik képesek egész évben készülni a legnagyobb rangadókra. Például egy El Classicora vagy egy MU-Liverpool derbire. De ha a Szuperliga létrejön, akkor ezekből a ritka, eseményszámba menő, ne adj isten ünnepi mérkőzésekből jóval több lesz és ezzel veszít is a jelentőségéből. De ez csak az egyik aspektus, a másik, hogy a Szuperligából kimaradó csapatok drukkerei már nem is álmodhatnak arról, hogy a kedvenceik egy igazi nagy csapat ellen lépjenek pályára. Szóval a válasz a címbéli kérdésre: a szurkolóknak NEM KELL. 

Játékosok

Mesut Özil nyilatkozta azt, hogy egy kisgyerek, amikor elkezd focizni, akkor arról álmodik, hogy Bajnokok Ligáját nyer majd, nem azt, hogy egy olyan ligában diadalmaskodik, ahová a pénz alapján kerülhetnek be a klubok. Ez nem sportszerű. Rio Ferdinand, a MU és az angol válogatott ikonikus védője is kiakadt és egyenesen undorítónak titulálta az ötletet és annak támogatóit is. Szinte minden egyes megnyilvánulás a játékosok részéről elítélő az üggyel kapcsolatban. Másrészt, ha a Szuperligában annyi pénzt lehet keresni, hogy már nem lehet elkölteni sem, az vonzó lehet. De azok, akik csak a pénzért fociznak, soha nem jutnak el olyan magasságba, mint azok, akik szenvedéllyel rúgják a bőrt. Róka fogta csuka. Tehát összességében, a játékosok válasza is az, hogy: NEM KELL.

UEFA

Egyenesen a BL-ből azonnali kizárással fenyegették meg a kezdeményezést támogatókat. Ez azt jelentené, hogy a még talpon lévő 4 csapatból 3 azonnal menne a levesbe, de nem a BL-döntőbe. Ha ezt nehéz is elképzelni, azért jól mutatja, hogy a legfájóbb az Európai Labdarúgó Szövetség számára lenne az új sorozat. A kontinensen szinte példa nélküli profizmussal felépített brand dőlne össze az UEFA Bajnokok Ligája, ha megjelenne a konkurencia és valószínűleg elég sok támogató is elpártolna a BL-től. Szóval a legegyértelműbben itt jelenthetjük ki: NAGYON NEM KELL az UEFA-nak a Szuperliga.

Érintett nemzeti labdarúgó szövetségek

Erre is egyszerűen rávilágíthatunk. A Bajnokok Ligájába a hazai teljesítménnyel lehet bejutni, vagyis az angol, olasz, spanyol bajnokságban az élmezőnyben kell lenni, ahhoz, hogy a BL-ben indulhasson egy csapat. Ellentétben a Szuperligával, ami kvázi meghívásos rendszerrel működik, megintcsak pénzügyi alapon. Vagyis elképzelhető, hogy a Juventus a Serie-A-ban a 10. helyen végez, de a Szuperligában elindulhat…. .mert, mert csak! Vagyis nem azért, hanem azért, mert arra számítanak a sorozat megálmodói, hogy a Juventus szurkolók majd nézik a sorozatot, jegyet vesznek, stb. És könnyű elképzelni, hogy ez milyen hatással lenne az érintett bajnokságokra. Ha nem szükséges, akkor minek törjék össze magukat a játékosok egy Atalanta elleni meccsen? A bajnokságok teljesen elveszítenék jelentőségüket, színvonalukat és valjuk be varázsukat is. Szóval az olasz, angol, spanyol labdarúgó szövetség számára SEM LEHET VONZÓ az ötlet.

PÉNZEMBEREK

Ám a labdarúgásban érintett a pénz világa is. Szponzorok, sportfogadási portálok, sportszergyártók. Számukra kecsegtethet extra bevétellel és profittal egy ilyen liga. Elvben. Tehát mondhatjuk, hogy nekik KELL.

A következő napokban, hetekben eldől, hogy a labdarúgást mennyire irányítja a pénz. Ha a Szuperliga létrejön, akkor kijelenthetjük, hogy csakis a pénz határoz meg mindent. Ha ne, akkor marad még egy kis illúzionk, hogy a sport képes a kapzsiság fölé kerekedni.
(Webrádió)

Címkék

Szuperliga Super League
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!