Kisorsolták a budapesti ülőröplabda Európa-bajnokság csoportjait

Sport, 2019.05.12

Kisorsolták a július 15-20. között Budapesten sorra kerülő ülőröplabda Európa-bajnokság csoportjait.

A vasárnapi eseményen a csapatokat Dobi Edina és Németh Szabolcs válogatott álló röplabdázó, továbbá Licsicsányi Boglárka, a Mozgásjavító Intézmény tanulója, a hazai ülőröplabdasport kölyökcsapatának tagja húzta ki. A magyar férfiak Németországgal, Ukrajnával, Lettországgal, Szerbiával és Litvániával, míg a nők Szlovéniával, Horvátországgal és Németországgal találkoznak a csoportküzdelmek során.

A sorsoláson megjelent Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Branko Mihorko, a Para Volley Europe elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára és Gangl Edina Európa-bajnok vízilabdázó, Budapest Sportfőváros 2019 nagykövete.

Raska Gyula, ülőröplabda szövetségi kapitány szerint magyar szempontból jól sikerült a sorsolás: "a női vonalon jó csoportba kerültünk, de nem dőlhetünk hátra, mert a továbbjutást eldöntő mérkőzésekre a másik, erős csoportból kapunk ellenfelet. A férfiaknál a csoportban van esély egy jó helyezésre, a középmezőnyt szeretnénk hozni a végére. Úgy látom fair lett a sorsolás, jól oszlottak el a kemény, erős országok csapatai, izgalmas mérkőzéseket láthatunk majd két hónap múlva" - tette hozzá.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 16 ország közel 400 sportolója méri majd össze tudását az Eb-n, amelyre a belépés ingyenes lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!