Könyv jelent meg a Mezey György vezette magyar labdarúgó-válogatottról

Sport, 2020.03.19

Ballada egy csapatról címmel vaskos könyv jelent meg a Mezey György szövetségi kapitány irányításával az 1986-os, mexikói világbajnokságra Európából elsőként kijutott, majd ott a szovjetektől 6-0-s vereséget szenvedett magyar labdarúgó-válogatott történetéről.

A mű megjelentetését azért mostanra időzítették, mert 35 éve annak, hogy a nemzeti együttes mindeddig utoljára kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát. Mezey György nemzeti tizenegye a selejtezők során maga mögé utasította a hollandokat és az osztrákokat, felkészülési mérkőzéseken pedig többek között az NSZK-t és Brazíliát is legyőzte, utóbbinak pár nappal ezelőtt volt a 34. évfordulója. A nemcsak eredményesen, hanem szellemesen és látványosan is játszó csapatot 1985 végén sokan a kontinens legjobbjaként tartották számon.

A közel két tucat kötetet jegyző szerző, Benedek Szabolcs az MTI-nek elmondta: régóta motoszkált a fejében, hogy könyvet ír a Mexikót megjárt magyar csapatról, amely nemzedéki élményt jelentett neki és korosztályának.

"Talán mi vagyunk az utolsó generáció, amely még látott nemzetközi mércével is magasan jegyzett magyar futballt. Ezt a csapatot annak idején egy egész ország szerette, és értetlenül, elkeseredve nézte, hogyan omlik össze két év sikersorozata után a mexikói világbajnokságon öt perc alatt" - fogalmazott a szépirodalmi munkáiért 2010-ben József Attila-díjjal elismert 47 éves író.

"Nem is a bukás okai érdekeltek igazán, noha arra is próbáltam magyarázatot találni. Inkább az, hogy mi volt ennek a csapatnak a korabeli viszonyok között tetten érhető egyedisége, miként és miért jött létre egyfajta kultusza annak idején, abban a kései Kádár-kori világban, és mi állhatott az utólag visszatekintve láthatóan irreális elvárások mögött, melyeket egy egész ország táplált" - fűzte hozzá Benedek, aki saját bevallása szerint a futball megszállottja, és több mint három évtizede jár töretlenül bajnoki és válogatott mérkőzésekre.

A több mint 350 oldalas könyvben a szerző korabeli források és az egykori szereplőkkel folytatott személyes beszélgetések nyomán nemcsak annak járt utána, hogyan zuhant le ez a csapat szédítő sebességgel a csúcsról, hanem annak is, hogyan emelkedett fel akkora magasságokba. A kötet Mezey György 1983-as kinevezésétől egészen az 1990-es olaszországi vb selejtezőjéig feleleveníti a magyar labdarúgás fontosabb történéseit, benne a mesteredző második kapitányi időszakát is.

"Ami az 1986-os, mexikói világbajnokságon történt, csupán egyetlen - igaz, fontos és máig meghatározó - fejezete a teljes sztorinak. Annak, amit az elejétől a végéig meg akartam írni ebben a könyvben. Ezt a folyamatot próbáltam elhelyezni a rendszerváltást közvetlenül megelőző, skizofrén miliőben" - árulta el a szerző, aki ezért "A '86-os válogatott története" alcímet viselő művében a válogatott körüli történéseken, a sorozatos kapitányváltásokon túl felidézi a hazai bajnokságok, a magyar csapatok nemzetközi kupaszereplésének - közte a Videoton 1985-ös UEFA Kupa-menetelésének - legfontosabb eseményeit is, ugyanakkor nem hallgat a bundabotrányokról sem.

A könyv értéke, hogy a magyar futball utolsó dicsőséges fejezetének krónikáján túl annak ellentmondásos társadalmi és politikai hátterébe, illetve a kései Kádár-kor zavaros világába is bepillantást nyerhet belőle az olvasó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!