Kötöttfogású Magyar Nagydíj - Visszafogott magyar szereplés szombat délelőtt

Sport, 2019.02.23

Nem sikerült jól hazai szempontból a győri kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj - Polyák Imre emlékverseny szombati versenynapjának délelőtti programja, mivel a magyarok közül egyedül Kozák István tudott mérkőzést nyerni.

A 72 kilogrammban szereplő Kozák a 16 között kezdett, s nyitómeccsén a svéd Oskar Erlandsson verte 3-1-re. A folytatásban már az elődöntőbe jutás volt számára a tét, s a fehérorosz Anton Korabav elleni találkozóján jó teljesítménnyel, 5-3-as sikerrel harcolta ki a négy közé kerülést.

Az újabb győzelem azonban már nem jött össze a soltvadkerti klub kötöttfogásújának, a fináléért rendezett meccsen ugyanis simán kikapott az egész nap meggyőzően birkózó georgiai Szacsina Davitajától.

Kozák István így a 18.00-kor kezdődő esti programban a bronzéremért lép majd szőnyegre, méghozzá Tóth Martin ellen, aki rögtön első meccsén találkozott Davitajával.

Tóth-hoz hasonlóan a nap további öt magyarja közül négy - Fritsch Róbert (72 kg), Fulai Bence (82 kg), Ubránkovics Norbert (82 kg), Kismóni Móric (82 kg) - szintén első meccsén kikapott, míg az 55 kilogrammban érdekelt Andrási József a kategória körmérkőzései során első három meccsén veszített, míg a negyedik, utolsó találkozóját az esti programban rendezik.

A hagyományos Magyar Nagydíj a nemzetközi szövetség szövetség kiemelt versenye, melyen világranglista pontokat lehet gyűjteni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!