Labdarúgó NB I - Fehérváron játszik a listavezető Puskás Akadémia - ELŐZETES

Sport, 2020.09.10

A válogatott szünet után a negyedik fordulóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga, amelyben a listavezető Puskás Akadémia a második helyen álló MOL Fehérvár FC otthonába látogat.

A felcsútiak úgy állnak a tabella élén százszázalékos teljesítménnyel, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, ráadásul a koronavírus-járvány miatt Hornyák Zsolt vezetőedző számos játékosára nem számíthatott. Így került például a kapuba a 17 esztendős Auerbach Martin, vagy a támadósorba a 18 éves Komáromi György. Utóbbi két meccsen két gólnál, egy gólpassznál és egy kiharcolt büntetőnél tart az élvonalban.

A Fehérvár FC házigazdaként a közelmúltban többször is szenvedett a Puskás Akadémiával szemben: a felcsútiak tavaly februárban 3-0-ra, majd novemberben 3-1-re nyertek a MOL Aréna Sóstóban.

A fordulót péntek este a címvédő Ferencváros nyitja, amely ebben a bajnoki szezonban először játszik hazai pályán: a zöld-fehérek a Dinamo Zagreb elleni, szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre a nyeretlen Pakssal szemben készülhetnek fel.

Szerhij Rebrov együttese az előző idényben veretlen volt hazai pályán, és a Groupama Arénában összességében 54 mérkőzés, 2017 áprilisa óta nem talált legyőzőre az NB I-ben.

Az OTP Bank Liga egyetlen pont nélküli csapata, a Budapest Honvéd a Diósgyőrhöz látogat.


OTP Bank Liga, 4. forduló:

péntek:
Ferencvárosi TC-Paksi FC 20.00

szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budafoki MTE 14.45
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 17.00
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 19.30

vasárnap:
Újpest FC-Kisvárda Master Good 15.00
MTK Budapest-ZTE FC 17.30


A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 2 2 - - 6-2 6 pont
2. MOL Fehérvár FC 3 1 2 - 8-5 5
3. MTK Budapest 3 1 2 - 5-3 5
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 - 3-2 4

Ferencvárosi TC 2 1 1 - 3-2 4
6. Újpest FC 3 1 1 1 5-5 4
7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4-4 4
8. Budafoki MTE 3 1 1 1 4-6 4
9. Kisvárda Master Good 3 1 - 2 3-6 3
10. ZTE FC 3 - 2 1 5-6 2
11. Paksi FC 3 - 1 2 3-5 1
12. Budapest Honvéd 2 - - 2 2-5 0
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!