Labdarúgó NB I - Nebojsa Vignjevic szerződést hosszabbított Újpesten

Sport, 2019.03.06

Meghosszabbította szerződését Nebojsa Vignjevic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC vezetőedzője.    

A klub szerdai közleménye szerint a szerb szakember mellett Nebojsa Jandric másodedzővel és Milos Bogicevic erőnléti edzővel is folytatják a közös munkát.

"Nem ért meglepetésként a felkérés, előtte már többször beszéltünk és tervezgettünk a jövővel kapcsolatban, éreztem, hogy nem ér véget még a munkám Újpesten, és nagyon örültem neki, hogy továbbra is megvan a bizalom irányomban" - mondta Vignjevic, aki 2013. október 23-án lett a csapat vezetőedzője, ezzel a legendás Várhidi Pál mögött ő a klub történetének leghosszabb ideje regnáló trénere.

Az élvonalbeli edzők közül Vignjevic van a legrégebben posztján, irányításával kétszer nyerte meg a kupát az Újpest, az elmúlt idényben pedig bronzérmet szerzett.

A szakember kijelentette, szeretne a következő idényben is kijutni az európai kupaporondra az együttessel, amely tavaly kupagyőztesként az Európa-ligában indult, s a spanyol Sevillával szemben búcsúzott. Hozzátette, szeretne bajnokságot nyerni az Újpesttel.

Az Újpest jelenleg a harmadik helyen áll az OTP Bank Ligában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!