Labdarúgó NB I - Pisonttal és Urbányival is szerződést bontott a Honvéd

Sport, 2021.02.15

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata hétfőn szerződést bontott Pisont István vezetőedzővel és Urbányi István sportigazgatóval is. Előbbi utódja Horváth Ferenc lesz.

A klub honlapjának beszámolója szerint mindkét esetben közös megegyezéssel szűnik meg a jelenlegi megállapodás, ugyanakkor Pisont a jövőben is a kispestieknél marad, az viszont nem derült ki, hogy milyen pozícióban.

Az 50 éves tréner először tavaly tavasszal vette át a csapat irányítását, akkor kupagyőzelemre vezette az együttest, majd nyáron Bódog Tamás váltotta a kispadon. Utóbbi menesztése után decemberben ismét Pisont lett a vezetőedző, azóta a bajnokságban kilenc meccsen három-három győzelem, döntetlen és vereség volt a mérlege, a Magyar Kupában pedig nyolcaddöntőbe jutott a Honvéd.

"Azt várjuk, hogy feltüzelje a csapatot annak érdekében, hogy elkerüljünk a kieső helyről" - mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője a 47 esztendős Horváth Ferencről.

"A célok nagyon egyszerűek és szemmel láthatóak, hiszen a Honvéd jelenleg a vonal alatt helyezkedik el a tabellán, a cél pedig, hogy minél hamarabb a vonal fölé kerüljön a csapat, és ott is maradjon a bajnokság végéig. Azt gondolom, hogy ehhez sokkal szenvedélyesebb futballra lesz szükség, erre fogunk törekedni" - fogalmazott Horváth Ferenc.

A játékosként válogatott szakember edzőként a Kecskeméten debütált azélvonalban, majd a Paks, a Győr, a Videoton, a DVTK, a Balmazújváros és a Haladás edzője is volt, a Győrrel és a székesfehérvári együttessel ezüstérmet szerzett. Eddig 164 NB I-es meccsen ült a kispadon, kispesti debütálása szombaton a címvédő és éllovas Ferencváros ellen lesz.

A sportigazgató utódlásáról még nem döntött a Budapest Honvéd, amely 21 forduló után 22 ponttal a kiesést jelentő 11. helyen áll az OTP Bank Ligában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!