Labdarúgó NB I - Újabb nehéz feladat előtt a Ferencváros - ELŐZETES

Sport, 2019.10.25

A CSZKA Moszkva elleni bravúros győzelem után újabb nehéznek ígérkező idegenbeli feladat vár a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárosra, amely a tizedik forduló vasárnapi zárómérkőzésén az éllovas MOL Fehérvár vendége lesz.

A zöld-fehérek az előző körben, hazai pályán visszafogottabb teljesítménnyel is 1-0-ra nyertek az Újpest ellen, majd az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában csütörtökön este az orosz fővárosban harcoltak ki ugyancsak 1-0-s győzelmet úgy, hogy a hazai csapat számos nagy helyzetet kihagyott, illetve Dibusz Dénes bravúrok sorozatát mutatta be a kapuban. A megerőltető menetelés a MOL Aréna Sóstóban folytatódik, ahol ugyan szerepet játszhat a fáradtság, de erőt, tartást adhat az FTC játékosainak, hogy eredményesek voltak az elmúlt napokban.

A Fehérvár futballistái ugyanakkor pihenten kezdhetik a rangadót, ami pedig az ő esélyeiket növelheti.

"Az egész csapat kettőzött akarással készül a héten és megy majd neki a Ferencváros elleni rangadónak, hiszen nem egy szokványos találkozóról beszélünk. Mindenki jobban odafigyel, többet ad bele az edzésmunkába is" - nyilatkozott a klub honlapján Hangya Szilveszter. A balhátvéd hozzátette, mindenki játszani szeretne ezen a fontos összecsapáson, és a lelkesedés szerinte a pályán is megmutatkozik majd.

A Ferencváros az El-szereplés miatt eggyel kevesebb meccset játszott ellenfeleinél a bajnokságban, de az előző fordulóban így is feljött a második helyre, mivel a Fehérvár és az addig második Mezőkövesd döntetlent játszott egymással. Az egy pozíciót hátracsúszó kövesdiek ezúttal a Debrecent fogadják.

A várakozáson felül teljesítő Puskás Akadémia és Kisvárda - a negyedik és ötödik helyezett - utóbbi otthonában csap össze.

Az M4 Sport szombaton a Mezőkövesd-Debrecen, majd az Újpest-Zalaegerszeg meccset közvetíti, vasárnap pedig adja a Fehérvár-Ferencváros rangadót. A többi találkozó az m4sport.hu-n követhető élőben. A 17 órás mérkőzésekről 18.02-től lesz Körkapcsolás a Kossuth Rádióban, illetve az m4sport.hu-n hallgathatók a rádiós közvetítések.



OTP Bank Liga, 10. forduló:

szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 14.30
Újpest FC-ZTE FC, Illovszky Rudolf Stadion 17.00
Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 17.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 17.00

vasárnap:
MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 17.15



A tabella:
1. MOL Fehérvár FC 9 7 1 1 19- 6 22 pont
2. Ferencváros 8 6 1 1 11- 5 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12- 7 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17-10 17
5. Kisvárda Master Good 9 4 1 4 13-14 13
6. Debreceni VSC 8 4 - 4 16-14 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12-15 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11-15 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11-17 10
10. ZTE FC 9 2 2 5 14-13 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7-17 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 - 7 7-17 6
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!