Magyar-angol - Rossi szerint csapatként bárkit meglephet a válogatott

Sport, 2021.09.01

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott, ahogyan a közelmúltban a nála jóval magasabban rangsorolt riválisaival szemben, a csütörtöki világbajnoki selejtezőn is csak fegyelmezett csapatjátékkal veheti fel a versenyt a nyári Európa-bajnokságon döntős Angliával.

"A csapat már bizonyította, hogy megvan a megfelelő karaktere és képes félelem nélkül játszani. Tudjuk, hogy együtt túl tudunk lépni a nehézégeken, és ha sikerül csapatként dolgoznunk, akkor úgy, ahogy a legutóbbi tizenhat mérkőzésünkön, most is meglepetést okozhatunk ellenfelünknek" - nyilatkozta az olasz szakember a szerdai online sajtótájékoztatón.

A tréner megjegyezte, olyan játékot vár csapatától, hogy ha esetleg az eredménnyel nem is, de a hozzáállással és a teljesítménnyel elégedett legyen. Hozzátette, ezt várják a csapattól a szurkolók is.

Az ellenfélről szólva Marco Rossi azt mondta, az angol válogatott az Európa-bajnokságon bizonyította, hogy még a magyarok világsztár ellenfeleinél, a franciáknál, a németeknél és a portugáloknál is erősebb csapat, hiszen döntőt játszott, amelyet csak tizenegyesekkel veszített el az olaszokkal szemben. Hozzátette, véleménye szerint az angolok még annál is erősebbek, mint amit a világranglistán elfoglalt negyedik helyezésük mutat.

A válogatottba visszatérő Szoboszlai Dominikről azt mondta a kapitány, hogy a jelenléte minőséget hoz a pályára, amely főként a támadóharmadban lehet fontos, ugyanakkor az RB Leipzig légiósát helyzetbe is kell hozni.

A játékosok közül Schäfer András vett részt a sajtótájékoztatón, a szlovákiai DAC középpályása kiemelte, a csapatnak a szurkolótábora a legnagyobb fegyvere, és bízik benne, hogy ez így is marad, ezért arra kérte a drukkereket - mivel a magyar válogatott "tiszta lappal" indul a nemzetközi szövetségnél -, hogy kerüljék a rasszista megnyilvánulásokat - "cigányozás, buzizás, huhogás".

A Magyarország-Anglia vb-selejtező csütörtökön 20.45-kor kezdődik, a találkozót a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntőjét is dirigáló török Cüneyt Cakir vezeti.



A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Willi Orbán, Lang Ádám, Szalai Attila, Botka Endre - Schäfer András, Kleinheisler László - Szoboszlai Dominik, Sallai Roland - Szalai Ádám
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!