Magyar-német - Három órával a kezdés előtt nyitják a kapukat

Sport, 2022.06.10

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg szombaton a magyar válogatott németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésére, melynek kezdete előtt három órával, 17.45-kor kinyitják a kapukat.

A szövetség tájékoztatása szerint a Puskás Arénához érdemes tömegközlekedéssel utazni, a környéken ugyanis forgalomkorlátozások lesznek érvényben, a kapunyitást követően, legkésőbb 18 órától közlekedési lezárásokra kerül sor. Az MLSZ a pénteki közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a BKK sűríti járatait, és - ahol szükséges - a megállókban segíti a biztonságos fel- és leszállást (M2, M4-es metró, 1-es villamos)

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a szurkolói falu a Toronyépület (múzeum) előtti területen, az aréna keleti oldalán lesz majd, ahol volt válogatott játékosokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

"Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a XIII-as bejárat kizárólag a vendégszurkolók belépésére szolgál. A4-esnél nagyobb méretű táska bevitelére nem lesz ezúttal sem lehetőség" - áll a közleményben, amely szerint a vidékről érkezőknek a szervezők a Hungexpo környékét (Albertirsai úti buszparkolót), illetve az Asztalos Sándor utcai parkolást javasolják. Utóbbi helyszínen buszok parkolására is van korlátozottan lehetőség, érkezési sorrendben.

A szokásos taxidrosztok (Aréna Mall, Mogyoródi út, Keleti pályaudvar) elérhetőek lesznek a mérkőzést követően, de nagy forgalomra kell számítani.

A magyar szövetség sportszerű szurkolásra kéri a nézőket.

A korábbi felfüggesztett zárt kapus büntetés miatt - provokáció esetén is - mindenki tartózkodjon a kirekesztő magatartástól - írta az MLSZ.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!