Magyar válogatott ütőt igazolt az 1. MCM-Diamant női röplabdacsapata

Sport, 2019.01.21

Válogatott szélsőütővel erősítette meg keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata. A veretlenül listavezető és az Extraligába készülő együttesben folytatja pályafutását Szűcs Kinga, aki Újpestről érkezik, és a szezon végéig állapodott meg a somogyiakkal.

A kaposvári klub hétfői közleménye alapján a 25 esztendős, 180 centiméter magas sportoló eddigi pályafutása során a Dunakanyar SE, a TFSE, a BSE-FCSM, az MTK és az UTE színeiben szerepelt. A városmajoriakkal magyar bajnokságot és Magyar Kupát is nyert, legutóbb pedig bronzérmet szerzett az újpestiekkel. Tavaly tavasszal meghívót kapott a magyar válogatottba, és több felkészülési mérkőzésen, valamint a csapat Európa-liga találkozóin is pályára lépett. Ez utóbbi sorozatban társaival együtt ezüstérmet ünnepelhetett.

Sasa Nedeljkovic együttesében így már négy magyar válogatott játékos üti a labdát: a sort a center Leidgeb Noémi nyitotta 2017 nyarán, 2018-ban pedig Miklai Zsanett és Vacsi Evelin is igent mondott a kaposváriak ajánlatára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!