Már közlekedik a DVTK-villamos Miskolcon

Sport, 2020.11.16

Már közlekedik Miskolcon az a piros-fehér villamos, amely a Diósgyőri VTK alapításának 110. évfordulójára készült dekorációt viseli.

A borsodi klub hétfői közleménye szerint érvényes utazási okmánnyal bárki felszállhat a járműre, amelyen megjelenik a klub idei jelmondata, a "DVTK 1910-2020 110 Év Szenvedély!", valamint a DVTK indulójából kölcsönzött "Együtt vagyunk, győzni fogunk!" sor. Utóbbi a közlemény szerint nemcsak a szurkolóknak szól, hanem azoknak is, akik az egészségügyben, az oktatásban, a kiskereskedelemben és a rendvédelemben dolgoznak azért, hogy az ország minél hamarabb túljusson a koronavírus-járványon.

"A klubvezetés úgy döntött, hogy szeretne kedveskedni azoknak a szurkolóknak, akiknek nagy álma volt, hogy ismét piros-fehér villamos közlekedjen Miskolcon" - idézte a közlemény Világi Pétert, a DVTK kommunikációs- és marketing-igazgatóját. Hozzátette, nagyobb ünnepségsorozattal is szerettek volna megemlékezni az alapítás óta eltelt 110 évről, azonban erre a pandémia közben nincs lehetőségük.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!