Megjelent az Így lettünk bajnokok portrékötet

Sport, 2019.10.03

Így lettünk bajnokok címmel harminc magyar élsportoló szemszögből megírt portrékötet jelent meg.

A könyvben a sportolók másutt soha nem olvasott történeteit gyűjtötték össze a szerzők, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László, akik a klasszisok gyermek- és fiatalkorát, illetve felnőtté válását dolgozták fel 372 oldalon.

A korábbi öttusázó, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár a kiadvány csütörtöki bemutatóján elmondta: már volt lehetősége elolvasni a könyvet, amelyben még a régóta rivaldafényben lévő bajnokokról is érdekes sztorikat, tanulságos történeket tudott meg.

"A 12 éves vízilabdázó fiam is szinte végzett már a könyvvel, amelyről közben nagyon sokat tudtunk beszélgetni. A fiatalok a jövő bajnokaiként rengeteg erőt, tapasztalatot, motivációt meríthetnek ezekből az életpályákból" - mondta. Hozzátette: a portrékban közös, hogy a tehetség nagyon fontos része a sportolók sikereinek, de nem minden, mert rengeteg munka, szorgalom és alázat kell ahhoz, hogy egy versenyző olimpián, világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon felálljon a dobogó tetejére.

A szerzők közül Bruckner Gábor hangsúlyozta: nemcsak az érdekelte őket, hogy a klasszis élsportolók milyenek voltak gyerekként, hanem arról is rengeteg információt kaptak, hogy min mentek keresztül otthon, az iskolában vagy az edzéseken addig, amíg életük szerves részévé vált a sport, majd később élsportolók lettek.

"Szerettük volna azt is bemutatni, hogyan élték meg a sikereket, a kudarcokat azok, akik végül felnőttként a csúcsra értek, hogy ezzel is tanulságos történetekkel szolgáljunk gyerekeknek, szülőknek, nevelőedzőknek egyaránt" - mondta.

Török László kiemelte: szerzőtársaival ellentétben szerinte a sikerhez vezető út 51 százalékban a szerencse kérdése, míg a fennmaradó 49 százalékban a tehetség számít, valamint az utánpótláskorban vagy éppen felnőttként, edzésen, meccsen, versenyen "ezer fokon égve" elvégzett munka.

"Azt a pontot akartuk megcsípni ebben a könyvben, amikor ez a két faktor, az 51 és a 49 százalék találkozott" - nyilatkozta.

Gy. Szabó Csilla kiemelte: ha az olvasók megismerik az élsportolókat gyerekként, akkor jobban megértik, elfogadják, megszeretik őket felnőttként.

"Szerzőként próbáltam a sportolók emberi oldalát is visszaadni, nemcsak azt, milyen úton értek el addig, hogy bajnokok lettek" - jelentette ki.

Ballai Attila kifejtette: egy sikeres élsportolói pályafutáshoz tényleg kell a tehetség, de messze nem elégséges feltétel.

"Hosszú távon egy életpályához a karakter és a jellem sokkal meghatározóbb" - mondta. Hozzátette: egy sikeres sportolót általában már csak úgy ismer meg a közvélemény, hogy milyen bajnoknak, aki a győzelme után az öt sablonkérdésre mindig elmondja ugyanazt az öt sablonválaszt.

A sportolók között olyan nevek szerepelnek - a teljesség igénye nélkül - mint Szilágyi Áron, Görbicz Anita, Cseh László, Liu Shaolin Sándor, Nagy László, Kammerer Zoltán, Gulácsi Péter és Baji Balázs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!