Megjelent magyarul Mike Krzizewsky könyve

Sport, 2022.05.03

Eredeti kiadása után több mint húsz évvel magyarul is megjelent minden idők legsikeresebb férfi vonalon dolgozó kosárlabdaedzőjének, Mike Krzizewskynek a könyve, a Vezetni szívvel-lélekkel.

A közel 300 oldalas művet kedden, a Testnevelési Egyetem alig féléve felújított könyvtárában mutatták be Sterbenz Tamás, a TE rektora, bátyja, a kötetet fordító Sterbenz László, valamint Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének elnöke, Sáfár Sándor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a sportakadémiák működésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa, illetve a magyar kiadás jogtulajdonosának, a Soproni Darazsak Sportakadémiának a vezetői.

A Duke Egyetem vezetőedzői posztjától 42 év, illetve öt bajnoki cím után áprilisban elköszönt "K edző", aki szövetségi kapitányként három olimpiát nyert az amerikai válogatottal, 2000-ben írta meg a könyvet, amely edzői filozófiáját, módszertanát mutatja be a csapat egy szezonján keresztül.

"Fontos, hogy mindenkihez, de legfőképp az edzőkhöz eljusson ez a könyv" - mondta Sterbenz Tamás.

Az MKOSZ korábbi főtitkára, egykori vezetőedző hozzátette, több mint húsz éve olvasta először a kötetet, amit olyannyira fontos műnek tart, hogy a magyar megjelenés után kezdeményezni fogja a TE-n, kerüljön be a kötelező irodalmak közé az edzői képzésen résztvevők számára, nem csupán a kosárlabdázóknál, hanem más sporttágaknál is. A rektor az MTI-nek elmondta, véleménye szerint a kosárlabdán és más csapatsportágakon túl az egyéni sportokkal foglalkozó trénerek számára is hasznos lehet a könyv, mely a napi életvezetésben, így más mellett a rektori munkájában is segítségére van.

Szalay Ferenc, az MKOSZ vezetője külön kiemelte, hogy - a soproniak hathatós együttműködésének köszönhetően - akkor jelenthetett meg a könyv, amikor a soproni női csapat feljutott Európa tetejére az Euroliga megnyerésével. Az elnök felidézte, hogy a szövetségben éppen Sterbenz Tamás - még főtitkárként - dolgozta ki azt a szakmai programot, mellyel sikerült emelkedő pályára állítani a sportágat Magyarországon, s melynek hosszútávú eredménye ez a könyv is.

Sáfár Sándor miniszteri biztos többek között azt emelte ki, hogy a kötet megjelenésében fontos szerepet játszott az utánpótlásnevelési struktúra tetején álló, Rátgéber László vezette Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ, amelytől a jövőben futószalagon várhatóak majd a szakmai anyagok, könyvek, tanulmányok.

Sterbenz László, a Soproni KC szakmai igazgatója elmondta, a fordítói munkát segítette, hogy azonosulni tudott a könyv tartalmával. Egyúttal ő is hangsúlyozta, hogy nem csupán a kosárlabdaedzőknek érdemes elolvasni és végiggondolni az abban leírtakat, hanem más sportágakban dolgozó trénereknek is.

A közel 300 oldalas kötetet a Testnevelési Egyetemen árusítják majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!