Mégsem vonul vissza Andrea Kobetic, hosszabbított Siófokon

Sport, 2020.05.30

A horvát Andrea Kobetic korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza a szezon végén, és a kézilabdázó egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Siófok KC csapatával.

A tavaly EHF Kupát nyert siófoki együttes honlapján a 34 éves balátlövő elmondta: a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet arra sarkallta, hogy megváltoztass korábbi döntését.

"Nem ilyen befejezést álmodtam meg magamnak. Közel voltunk ahhoz, hogy nagy dolgokat érjünk el, de sajnos a megkezdett munkát nem tudtuk befejezni. Nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, és úgy éreztem, hogy nem lennék boldog, ha így fejezném be, és így hagynám el Siófokot. Ezért döntöttem úgy, hogy maradok" - mondta Kobetic.

Hozzátette: bár egyik nap karrierje befejezésre gondolt, hogy családot szeretne alapítani, végül mégis "győzött a kézilabda".

"Ez az egész egy hatalmas dilemma volt, folyamatosan csak ez járt a fejemben - mondta, majd kiemelte Fodor János ügyvezető szerepvállalását. - Az, hogy most itt vagyok, és nem fejezem be, tulajdonképpen az ő érdeme."

Kobetic 2018-ban került Siófokra, ahol hamar a csapat egyik vezére lett, és főszerepet vállalt a klub első nemzetközi kupasikerében. A sorozat gólkirálynője lett, minden sorozatot figyelembe véve pedig 248 találattal zárt. Miután a gólokat a folytatásban is hasonló ütemben termelte, így nem egész két szezon alatt 383 góllal a Siófok történetének hetedik legeredményesebb játékosa lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!