Mészáros Anett ismét a tatamin, a világbajnokságra készül

Sport, 2021.01.22

Szeretne elindulni az idei, budapesti cselgáncs-világbajnokságon az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Mészáros Anett.

Az először a londoni olimpia után visszavonult dzsúdósnak nem ez az első visszatérése. Az M4 Sport Sporthíradójában pénteken úgy fogalmazott, neki is, mint mindenki másnak a 2020-as év "eléggé húzós" volt, így arra a döntésre jutott, hogy szeretné újra megpróbálni, már csak azért is, mert itthon lesz a világbajnokság.

Először hazai kupafordulón indul a jövő héten, Cegléden, azt szeretné megnyerni, ami lökést adhatna számára a prágai Európa-kupa versenyre.

"Lépésről lépésre szeretnék haladni, a végső cél egyelőre a világbajnokság" - mondta.

A 33 éves cselgáncsozó, aki 70 kilóban 2009-ben és 2010-ben vb-ezüstöt, 2007-ben és 2011-ben pedig vb-bronzot nyert, s 2010-ben lett Európa-bajnok, jelenleg Szatymazon él a családjával, és ott is edz.

"Arra speciális ez a helyszín, hogy az ember maximálisan rá tudjon fókuszálni a felkészülésre. Az első és legfontosabb cél a világbajnokság, az olimpiára még nem mernék gondolni" - mondta, hozzátéve, hogy edzőjével, Szabó Csabával három-négy versenyt terveztek be a június eleji világbajnokságig, de ha átgondolja és az olimpiát is célba venné, akkor az áprilisi, lisszaboni Európa-bajnokság is bekerülhetne a programjába.

Kérdésre válaszolva elárulta, mostani visszatéréséhez a legnagyobb motivációt a fia adta, aki "elkezdett cselgáncsozni és nagyon tehetséges benne", de támogatták a barátai és a családja is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!