MLSZ - Félbeszakítják az amatőr bajnokságokat

Sport, 2020.11.09

Csányi Sándor elnök hétfőn bejelentette, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félbeszakítja az amatőr bajnokságait.

Csányi az M4 Sportnak elmondta, a férfi NB I és NB II, valamint a női NB I folytatódik, a férfi NB III és a megyei bajnokságok, illetve a női NB II, valamint az utánpótlás-sorozatok viszont "nem kerülnek lebonyolításra".

Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt közölte, a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként szerdán nulla órától tilossá válik az amatőr csapatsport, amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást. A korlátozásokat harminc napra vezetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják. Ezek között szerepel az is, hogy a sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött lehet lebonyolítani.

Csányi úgy fogalmazott, nagyon sajnálják, hogy "az év meccsét", az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőt nézők nélkül kell megrendezni csütörtökön, ahogyan a magyar válogatott további mérkőzéseit is az idén, illetve a Ferencváros és az FC Barcelona találkozóját a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A nemzeti csapat vasárnap Szerbiát, jövő szerdán pedig Törökországot fogadja a Nemzetek Ligájában.

"Látva a számokat és a vírus terjedését, nem lehet olyan szigorú intézkedést hozni, amit ne tartanánk indokoltnak. Bármennyire is szeretjük a futballt, és szerettünk volna a nézők kedvében járni, most sokkal fontosabb, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg, és minél kevesebben haljanak meg" - nyilatkozta az MLSZ elnöke.

Az elnök kifejtette, nagyon bízik benne, hogy Szoboszlai Dominikot elengedi a válogatotthoz klubcsapata, a Red Bull Salzburg - amelynél újabb pozitív koronavírustesztek miatt az egész csapat karanténba került -, de az osztrák szabályok megsértését kockáztatva nem fogják Magyarországra hozni a játékost.

"Szoboszlai Dominik a válogatott egyik nagy erőssége, sokkal nyugodtabb lennék, ha játszhatna a középpályás, de úgy gondolom, az ő színvonalát megközelítő játékosok vannak még a keretben" - nyilatkozta.

A salzburgi csapat tagjain hétfőn (ma) újabb teszteket végeztek el, és ha a járványügyi hatóság a negatív eredményt követően hozzájárul, változhat a helyzet az együttesnél.

A 20 éves Szoboszlainak szintén karanténkötelezettség miatt kellett kihagynia a magyar együttes októberi mérkőzéseit, köztük a Bulgáriában rendezett Eb-selejtezőt, amelyet Marco Rossi szövetségi kapitány együttese 3-1-re megnyert.

A teljes beszélgetés hétfőn (ma) 21 órától az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában látható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!