Négyesfogathajtó-vb - Lázár Zoltán 14., a magyar csapat ötödik

Sport, 2022.09.25

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Lázár Zoltán a 14. helyen végzett az olaszországi Pratoni del Vivaróban rendezett négyesfogathajtó-világbajnokságon, melyen a magyar csapat ötödikként zárt.

A kilencszeres világbajnok magyar hajtó a vasárnapi akadályhajtást a 10. pozícióból kezdte meg, ebben a számban 17,09 hibaponttal 18. lett, összesítésben pedig négy helyet visszacsúszott.

Az ugyancsak csapattag Dobrovitz József 18. lett úgy, hogy a vasárnapi versenyben 9,24 hibaponttal a 10. eredményt érte el.

Ifjabb Dobrovitz József, aki szintén tagja volt a csapatnak, a szombati maratonhajtást feladta, mert az utolsó akadályban egyik lovának lábára olyan szerencsétlenül tekeredett fel az istráng, hogy az azonnali segédhajtói segítség mellett sem sikerült a problémát megoldani. Vasárnap ugyanakkor ismét ott volt a pályán - de már versenyen kívül - és 21,03 hibaponttal a 23. eredményt érte el, összesítésben pedig 36. lett, de összeredmény nélkül.

A csapatversenyben - melybe minden számban a három versenyzőből a két jobbik eredménye számított - a hollandok végeztek az élen a németek és a belgák előtt.

Egyéniben az ötszörös vb-aranyérmes ausztrál Boyd Exell győzött, az ezüst a holland Ijsbrand Chardonnak, a bronz a német Michael Brauchlénak jutott.


Eredmények:

egyéni, világbajnok:

--------------------
Boyd Exell (Ausztrália) 156,6 pont
2. Ijsbrand Chardon (Hollandia) 159,82
3. Michale Brauchle (Németország) 163,89
...14. Lázár Zoltán 185,64
...18. Dobrovitz József 199,62
...28. Ifj. Galbács Ferenc 234,65
29. Papp János 240,18
...31. Váczi István 245,26
...36. Ifj. Dobrovitz József


csapat, világbajnok:

--------------------
Hollandia 313,93 pont
2. Németország 327,45
3. Belgium 356,39
...5. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 385,26
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!