Nem marad a magyar jégkorong-válogatott élén Jarmo Tolvanen -FRISSÍTETT (új: további nyilatkozat)

Sport, 2020.04.28

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) nem hosszabbítja meg Jarmo Tolvanen férfi szövetségi kapitány szerződését.

Az MJSZ honlapján megjelent keddi közlemény szerint a finn szakvezető három idény után távozik posztjáról.

"Megbeszéltük vele, hogy nem újítjuk meg a szerződését. Eredményes lehetett volna az együttműködésünk, de sok szerencsétlen körülmény befolyásolta ezt, hiszen a három világbajnokságból csak egyen tudott ott lenni" - nyilatkozta Vas Márton általános igazgató.

A 64 éves Tolvanen 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között, 15 másodperccel a vége előtt kapott góllal maradt le a britek ellen.

Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Az együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért, az utolsó kört a tervek szerint augusztusban rendezik. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

Vas Márton az M1 aktuális csatornának nyilatkozta elmondta: a kapitányi pozícióban szerettek volna váltani, fiatalítani.

"Olyan szövetségi kapitányt szeretnénk, aki energiadús és sikerre éhes. Némileg balszerencsés volt az elmúlt három év, remélem, ezen a váltás segíteni fog" - mondta.

Hozzátette, ismét külföldi kapitányt akarnak szerződtetni, de végleges döntést addig nem tudnak hozni, ameddig nem tudják, hogyan állnak majd gazdaságilag a koronavírus-járvány elmúltával.

Tolvanen búcsúüzenetében azt mondta, élvezte a magyarországi munka minden egyes percét.

"Lehetőségem volt együtt dolgozni nagyszerű, a hokit szerető emberekkel, találkozni lelkes és szenvedélyes edzőkkel, és több kiváló játékost irányíthattam" - fogalmazott. Kiemelte: irányításával a válogatott győzelmi mutatója pozitív, mintegy 60-70 játékosnak, közte 15-20 újoncnak adott bizonyítási lehetőséget, és nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a játék aktívabbá váljon, különösen a támadójátékon változtattak.

"Úgy vélem, előreléptünk a modern nemzetközi hoki felé. Az utolsó szezonra megtaláltuk az egyensúlyt ahhoz, hogy még sikeresebbek legyünk, ezt jól jelzi, hogy háromból két tornát is megnyertünk" - hangsúlyozta a finn szakember, aki megköszönte a munkát a teljes stábnak, illetve valamennyi játékosnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!