Nemzetközi Úszóliga - Kapás volt a legjobb magyar

Sport, 2020.11.05

Kapás Boglárka harmadik helyen csapott célba 400 méter gyorson a Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszóliga (ISL) nyolcadik összecsapásán.

A csütörtök délutáni programban ezúttal a Cali Condors, a Tokyo Frog Kings, a London Roar és a New York Breakers csapatai ugrottak medencébe. A magyarok közül utóbbi együttes színeiben Telegdy Ádám, Kapás Boglárka és Késely Ajna volt érdekelt.

Telegdy 200 méter háton 1:51.38-as idővel hatodik lett, Kapás és Késely pedig 400 méter gyorson csapott össze: előbbi 4:01.20 perccel harmadikként, utóbbi 4:02.67-es idővel ötödikként ért célba.

Telegdy a 4x100 méteres gyors-, illetve a vegyesváltó tagjaként is medencébe ugrott, előbbiben hetedik lett csapatával, míg utóbbi számban kizárták a Breakerst.

Az ISL-sorozatban egy fordulóban egyszerre négy csapat küzd egymással. A lebonyolítás szerint minden csapatban 12-12 férfi és női úszó vehet részt egy viadalon, de két-két további versenyző is bevethető váltókban. Egy számban klubonként két úszó versenyez, a helyezések alapján pontokat kapnak a csapatok, így alakul ki a végső sorrend.

Az egyéni számokban 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot lehet szerezni alapvetően - ugyanakkor ha valaki bizonyos előnnyel nyer, akkor pontokat rabolhat a többiektől -, míg a váltók dupla szorzóval járnak. Az úgynevezett csillagszóró futamban pedig - amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végén feleződik a mezőny - akár triplázni is lehet.

A sorozat második szezonja a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével zajlik a Duna Arénában. A Magyarországra érkező sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan "buborékban" kell élniük. Tíz fordulót rendeznek az alapszakaszban, ezt követően kerül sor az elődöntőre és a döntőre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!